Politika, világ

2014. febr. 17.

Kelet és nyugat, kurultáj és román templom

2013 októberében, Szardínián, a kutatási terepre menet felfigyeltem egy gyönyörű templomra a falvaktól távol, egy gyönyörű völgyben. Visszafelé menet megálltunk megnézni, és kávézni. A templom neve is illik a szépségéhez: Santissima Trinità di Saccargia.

Már továbbindulván visszanéztem a templomra és belémhasított az érzés: én ehhez a kultúrához tartozom. Nem vagyok ugyan vallásos, de ez az én kulturális és civilizációs örökségem. Innen, Nyugat-Európából származik a szépségideálom, a felvilágosodás, szabadság-egyenlőség-testvériség gondolata, a tudományos világkép és a kritikus gondolkodás, a kulturális és biológiai sokféleség szeretete és élvezete, a demokrácia, a civil társadalom.

Természetesen a kulturális örökségemhez tartozik a honfoglaló magyarok pusztai nagyállattartó nomád hadviselése, pogány hiedelemvilága, művészete is, és persze a nyelve, amiből a mai magyar nyelv származik, amin gondolkodom, számolok és álmodom. De meghatározó számomra a nyugati civilizáció. Ez a szembeállítás eszembe sem jutna, ha nem találkoznék nap mint nap a rovásírásos községnevekkel, a finnugor nyelvi örökség tagadásával, a Nagy Kurultájjal és a szittya blablával.

A XIX. század eleje előtt a nemesség büszkén vallotta hun és szittya eredetét (szemben az istenadta népével), de a török-tatár egyet jelentett a pusztítással. 1241-42-ben a mongol invázió elpusztította Magyarország népességének legalább egyharmadát, és még másfél évszázadon keresztül újra meg újra dúlta Erdélyt, az oszmán török a XVI-XVII. százádban pedig elvitte rabszolgának a magyar lakosság egy másik harmadát.

Aztán a XIX. században jött a finnugor-török vita, majd a XX. században a rasszizmus, a kombinált pogány-klerikális félfasizmus, a zsidótörtvények, a Don-kanyar, a Holocaust, Szálasi, majd az oroszok. És 1989-90-ben a boldog összeölelkezés Európával, a liberális demokrácia kísérlete, a neo-liberalizmus, a rabló-privatizáció, a vidék nyomorodása, és ismét a kombinált pogány-klerikális félfasizimus, immár az avítt kádárizmus-hortyzmussal karöltve, és a Nagy Kurultáj, a Magyar Gárda, a zsidózás és a cigányozás.

Amikor ezekkel az ocsmányságokkal találkozom, újra meg újra felidéződik fel bennem a Santissima Trinità di Saccargia mint annak az európai ÉS magyar kultúrának a jelképe, amit magaménak vallok. És vele gyermekkorom Magyarországa, ahol a kádárizmus posványában a szépség szeretetére, az értelem tiszteletére, az elesettek iránti szánalomra és a sokszínűség élvezésére tanítottak, szüleimnek hála.