Kedvenc városaim

2011. jún. 15.

Róma

Ha jól ősszeszámolom, Rómában összesen hét éjszakát töltöttem. Kétszer egy napot, háromszor fél napot, és háromszor három órát turistáskodtam, a többi időben konferencián voltam. Egy utikönyv szerint az egyik pápa megkérdezett egy Rómába látogató főpapot, hogy mennyi időre jött.
— Két napra — felelte a főpap.
— Az kitűnő! Azalatt meg fogja ismeri egész Rómát.
Egy másik odalátogató főpapnak is feltette ugyanezt a kérdést.
— Egy évet szándékozom itt tölteni, Szentatyám.
— Az édeskevés Róma megismeréséhez, fiam. De amit majd látsz, tetszeni fog.

Először is a szagok. Rómának benzin- és húgyszaga, főleg macskahúgy szaga van, ami zavarbaejtően keveredik a virágok és az ételek illatával, valamint a rohadó növények szagával. Ez talán nem hangzik valami gusztusosan, de mégis nagyon barátságos. Valahogy az az érzésem, hogy a városnak ilyan szaga kell, hogy legyen.

Márpedig Róma a város. Nem "egy" város, hanem "a" város. Éppenséggel nem örök, csak közel háromezer éves, és ebből több, mint ezer éven keresztül a világ egyik legfontosabb települése volt. Többször lerombolták, és többször újjáéledt. Valószínűleg túl fog élni még egy csomó válságot.

"Spárta erényes volt, romlás vert fészket Athénban.
Spárta halott emlék. Attika éke örök."
(Weöres Sándor)

Az Északi Liga szerint a rómaik lusták és erkölcstelenek, és a dolgos északiak tartják el őket. Amikor Fini, az Északi Liga vezetője beszédet akart tartani Rómában, a rómaiak a következő transzparenssel fogadták: "Mi már régen buzik voltunk, amikor ti még a fákon laktatok".

Róma barokk város. Már megint: Róma "a" barokk város. Éppenséggel azért, mert a barokk korszakban lábalt ki egy hosszan tartó válságból. Mire először néztem körül Rómában, már megszerettem a barokkot, de tudom, hogy sokan nem kedvelik. Javaslom, hogy ha tehetik, nézzék meg Rómát. A barokkot a szülőhazájában. Utána máshol is értékelni fogják.

Templomok. Hát persze, Róma tele van templomokkal. Egyrészt egyébként is tele van, másrészt minden valamire való európai főpap építetett egy templomot Rómában. A római templomok, különösen a régebbiek, nagyon barátságosak. Rendszerint nem hatalmasak. (A Szt. Péter bazilikában, ami egyébként építészetileg nem bazilika, mint ahogy a pesti Szt. István bazilika sem az, nem jártam.) A római templomok emberi léptékűek. Nem fölfelé terjednek, hanem oldalra: többnyire éppen bazilikák. Nem azt sugallják, hogy az Isten hatalmas, és az égben lakozik, hanem azt: "Gyere közénk, Isten hozott". Jó hangulatúak. Jó bemenni egy templomba, és akár csak elidőzni benne. Sok templomban van ez-az, ami méltán meg van említve a művészettörténeti könyvekben, aminek a fotója ismerős az albumokból. De az sem hivalkodó, hanem része a barátságosságnak. Néha csiricsáré. De mindig barátságosan és ízlésesen csiricsáré. (Hogyan? Hát így.)

A pogány Róma. Róma központi részei tele vannak az ókori Rómával. Van kétezer éve lakott lakóház. Csak egy, de van. És minden alatt ott van az ókori Róma. És nemcsak alatta, hanem nagyon sok épületben éppenséggel benne. Ahol maguk az ókori építészeti emlékek láthatók, ott furcsa érzésem volt: a pogány építészet lélektelen a későbbihez képest. De lehet, hogy csak a színek hiányoznak. Eredetileg minden csiricsáréra volt festve.

És végül, a rómaiak. Elég lassan tanultam meg, hogy a rómaiak ugyan nem tudnak angolul, de nem kell, hogy tudjanak. Ha valamit meg akarok tudni, elmagyarázzák, amíg meg nem értettem. Csak nem kell sietni. És egyáltalán: Rómában nem kell sietni. A sietős Róma nagyon idegesítő. Állandóan valami az utadba kerül, valami nem működik. A sétálós Rómában egykettőre eljutok akárhová. És persze jó helyre. Rómába.

A rómaiakban az a legjobb, hogy úgy viselkednek, mintha egy filmben szerepelnének, ahol azt játszák, hogy ők rómaiak. Nem hagyják magukat. Állok a buszon, egy úr ül a közelemben, nyilvánvalóan elmebeteg, össze-vissza forog, magában makog. Egy nagydarab, tüsihajú fiatalember odahajol hozzá, kedvesen megérinti a vállát, és elképesztő finomsággal az mondja neki: "Innocente, itt most leszállunk". Egy Fellini jelenet.

Ha elegem van a turisták Rómájából, befordulok egy macskahúgy szagú mellékutcába. Bár előtt üldögélő idős rómaiak, olcsó és finom pizza, lusta macskák. Leülök az öregek mellé, ejtőzök egy kicsit, a szemem megpihen egy kopott barokk részleten az utca túloldalán, és egy ihletett pillanatban átérzem: itt vagyok az örök városban.