Bayamo, 1992-1995

2005. dec.

Bíró Zolinak elújságoltam, hogy honlapot gyártok. Megnézte, és mikor legközelebb találkoztunk, megkérdeze:
— Mi a célod vele?
Már levélben is kérdezte, mégsem tudtam a választ.
— Hát csak úgy, szórakozásból... Megmutatni azokat a dolgokat, amik nekem fontosak...
— Írjál benne Kubáról.

(1992 november) Először repülöm át az Atlanti-Óceánt, először megyek trópusokra, először megyek Kubába. A Santo Domingo-i reptéren szállunk át. Hajnal előtt érkezünk, a gépből kiszállva megcsap a trópusi levegő. Ez az!

(Ismerős hely) Havanna, lepukkant repülőtér, últevél és vámvizsgálat, repedező beton, létező szocializmus. Nem várnak minket. Tipródás. Kint lézengek a reptér előtt, a parkoló kisebb, mint a Nyugati-pályaudvar melletti. Kék ég bárányfelhőkkel, pálmafák szegélyezte fasor, szimpatikus alakok, kosz, olajbűz. Az út egy kilométerrel arrébb elfordul balra, ennyi látszik Havannából. Az az érzésem, hogy tudom, mi van a kanyar után. Ismerős helyen vagyok, pedig hasonlót sem láttam. Ez az ismerősség, otthonosság később sem hagy el. Akkor sem, amikor ráébredek, hogy mindig külföldi maradok.

(Tibor) Kollégám, barátom, útitársam. Ifjúkora óta Kuba-mániás, jól tud spanyolul, korábban már járt Kubában. Ő szervezte meg az útjainkat a tudományos akadémiák közötti együttműködés keretében. Már korábban adott egy csomó latin zenét beetetés gyanánt. Valamikor november elején szólt nekem:
— Most intézem a kubai utat, amiről beszéltünk. Akkor neked is rendeljek repülőjegyet?
— Hát, nem is tudom. — Kicsit vakartam a fejem. — De, csak rendeljél.

(Nagykövet) Telefonáltunk a magyar nagykövetségre, hogy fogadjanak minket. Kocsit küldenek értünk az Akadémiához. A Capitolium oszlopai alatt (az Akadémia a Capitoliumban székel) egy gyönyörű fekete helyi munkaerővel próbálok beszélgetni, 50 szavas spanyol nyelvkönyvi szókincsemet permutálva. Jön a követségi kocsi, intünk neki, várjon még, dolgunk van. Pár perc múlva, illendően puszival elbúcsúzván, odamegyünk az autóhoz. Beszállunk, elindulunk, a sofőr bemutatkozik: a nagykövet. Kínos. A nagykövetségen, egy-két pohár fehér rum után rákérdezünk:
— Nem nehezteltél ránk, hogy megvárakoztattunk?
— Ugyan már!
Később egy diplomata azt mondta, hogy a nagykövet nem képviselte elég jól a magyar érdekeket. Túlságosan szerette Kubát.

(Odalys) Miközben bemutatnak minket a bayamói intézet igazgatójának, berobban közénk egy apró gömbölyded fekete lány, és lesmárol minket. Korábban három évet töltött Magyarországon, azt hitte, hogy az ismerősei vagyunk. Jorge mellett ő lesz a fő segítőnk Kubában.

(Jorge) Nálunk pár évvel fiatalabb helyi kolléga, Ukrajnában tanult, volt neki lengyel felesége, elég jól tud angolul. Vékony, sportos, és kitűnő táncos. Amikor Budapestre jön együttműködni, különböző hosszúcombú szőke nőknél lakik rózsadombi villákban. Bayamóban, ahol a munkahelye van, nincs hol laknia. Nálunk dekkol, szerencsénkre.

(Período especial) 1991. Az oroszok felmondták a cukor-olaj bartert. Drágán vették a cukrot, és olcsón adták az olajat. Így fizettek az amarikai blokádért, meg a rengeteg, Afrikában és Nicaraguában kiontott kubai vérért. Aztán vége lett. A kubai gazdasági összeomlott. Período especial, sajátos időszak.

(Bár) Bemegyünk egy bárba. Tök üres, de három pincér áll a pult mögött.
— Rumotok van?
— Sajnos, az nincs.
— És narancslétek?
— Az sincs.
— És ásványvizetek?
— Az sincs.
— Van egyáltalán valamitek?
— Semmi.
— De nyitva tartotok.
— Igen. A nyitvatartási időben.
Összenézünk Tiborral.
— Vécére menni lehet?
Széles mosolyok.
— Hát persze, parancsoljatok!

(Toronja) Zöldség-gyümölcs bolt. Van toronja. A narancs és a grape-fruit hibridje, édes, savanyú, keserű, nagyon szeretjük. Finom és üdítő. Veszünk pár kilót. A kubaiak nem szeretik, mert savannyú és keserű. Ők azt szeretik, ami édes. De mi örülünk.
Van toronja.
Csak toronja van.

(Hús) Az intézeti kantinban ebédelünk, a kaja pocsék. Tiszteletünkre levágnak egy nyulat, így az intézeti vezetőknek és nekünk jut hús. Belapátoljuk a yucát, belepiszkálunk a húsba, majd eltesszük, hogy odaadjuk a lányoknak, akiknél be akarunk vágódni. Nagy az öröm, nyakunkba ugranak, puszi-puszi. A húst elcsomagolják, viszik haza a gyerekeknek.

(Társalgás) Beszélgetni próbálok Irmával az intézeti buszon, hazafelé menet. Hogy könnyebben menjen, feláll, a férje ül a helyére. Beszélgetés közben az inggombjaim között benyúl, és morzsolgatja a szőrt a mellemen. Akadozik a társalgás.

(Yamila) Yamila gyönyörű. Bájos és kedves. A kollégák figyelmeztetnek, hogy ne zúgjak bele nagyon, mert elég bolond, és különben is van vőlegénye. Amikor másodszor jártam Bayamóban, terhes volt, később már nem dolgozott az intézetben. Láttam még egyszer, szépsége megfakult, csak a szeme villanása volt a régi.
Sok év után ismét megnézem a fényképét. Yamila gyönyörű.

(Bayamo en coche) Jorgéval és Tiborral beszélgetünk, közben majdem alágyalogolok egy kis, öszvér húzta kocsinak, olyan fiákerszerűnek. A többiek elkapnak. Mire a kocsis:
— Ugyan, nem kell megijedni! Elég kövér, hogy megállitsa az öszvért!

(Térzene) Szép, szabályos útkereszteződés. Széles utak, semmi forgalom. A négy sarokházból szól a zene. Recsegős, de jó hangos. Kubai populáris zene. Mind a négy sarokról más. Ráérősen megkeressük azt a pontot, ahonnan ugyanolyan hangosnak tűnik mind a négy. Itt most jó.

(Merengue) Első fiesta, azaz buli, a bayamói kis házban, ahol lakunk. Merenguét táncolok Xiomarával. Sudár, gazellaszerű fekete szépség. A merengue ritmusa egyszerű, könnyű megtanulni, élvezem a táncot. Xiomara eltávolodik tőlem, és csípőjét ringatva lassan megfordul. Atyaúristen! Ilyen nincs! Költészet, erotika, pornográfia.

(Pasto) Fiesta az intézet egyik pici részlegében, a Pastón. Vegyszerízű, laborban gyártott aguardiente, cukornádpálinka, recsegős erősítés, jó zene. Nem ismerem a lépéseket, probálok valahogy cigányosan táncolni. A kollégáknak tetszik, mondják, hogy mehetek a feketék közé rumbázni. Kolléganő, feszes fehér farmerban, decens bodorított frizurával, ezüstkeretes szemüvegben. Finom, fekete úrihölgy. A szám közben egyszer csak megfordul, háttal nekem lehajol, egyik kezét leteszi földre, fenekét riszálva nekinyomja a csípőmnek, közben lassan leguggol, majd föl vissza, és megint le és megint vissza... ameddig csak bírom.
A többiek nevetnek. Tudják, hogy ilyet még nem láttam. Ez nemi erőszak!
"Csak" despelota. Egy figura a casinóban.

(Son) A Pastón, egy másik fiestán, Elisabeta és Juan beszélgetni kezdenek. Ők helyi viszonylatban is nagyon szegények. Elisabetán olcsó krepp ruha, Juanon melegítőalsó, mindettőjükön vékony talpú kínai tornacipő. A többiek észreveszik, hogy beszélgetnek, és kérlelni kezdik őket:
— Elisabeta, Juan, táncoljatok, légyszi! Ugyan már, ne kéressétek magatokat!
Már senki sem táncol, mindenki őket nézi.
Elkezdik. Finoman, sietség nélkül táncolnak, kerülgetik egymást, irányt váltanak, egymáshoz fordulnak, eltávolodnak, aztán vissza... nem is értjük, hogy mi történik. Varázslat.

(Két bolond) Jorge és Odalys Budapestre jönnek hat hétre. Bulizunk az Árpád fejedelem útján bérelt lakásukban. Megkérem Jorgét, hogy tanítsa meg a casino alaplépését. Beteszünk egy kilencven perces salsa-kazettát, és Jorge megmutatja-elmagyarázza a lépést: 1-2-3 és 5-6-7, bal-jobb-bal és jobb-bal-jobb. Kimegyünk az erkélyre, kikönyökölünk a korlátra, egyhelyben lépegetünk másfél órát, közben beszélgetünk. Ha elbizonytalanodom, csak lenézek Jorge lábára. Ági, a kolléganőnk, gyerekeit legelteti a játszótéren. A többi kismama arról beszél, hogy nézzétek a két bolondot a negyediken. Annyi látszik lentről, hogy egy európai meg egy fekete könyököl a korláton, és a válluk ritmusra egyszerre mozog.

(Cha cha chá) Michel, a város egyik legjobb táncosa. Megmutatja, hogy az egyik számra hogy kell táncolni.
— Milyen szép cha cha chá! — mondom.
— Ez nem cha cha chá.
— Dohogynem. Nézd csak meg.
Nézi a saját lábait, ahogy táncol.
— Tényleg.

(Estribillo) Kis buli, inkább csak vacsora. Bejelentett áramszünet, apagón, de sokkal rövidebb a vártnál. Hurrá, akkor van zene! Táncolunk, közben Michel még tanít is minket. Aztán egyszer csak megint elmegy az áram. (Nem is jön vissza csak másnap délelőtt.) Dühös kiáltás az éjszakában: ¿Hasta cuando, Barbudo? Még meddig, Szakállas? Jókedvünk megmarad. Valami sont játszom a gitáron. A helyiek tudják a szövegét, én csak a kórust, Michel énekli az estribillót, páran tapssal adják a ritmust. A többiek táncolnak. Fél sor kórus, fél sor estribillo, azaz improvizált ének: ez a mintázat. Michel mindenkit kifiguráz, a loca Rosát, a kövéreket, magát is.

(Apagón) Amikor másodszor vagyunk Bayamóban, már majdnem minden másnap van pár óra áramszünet, amikor harmadszor meg negyedszer, akkor szinte minden nap, akár öt-tíz órára is. Az áramszünet alatt gyakran elfogy a víz, mert elektromos pumpával nyomják fel a ház ciszternájába. Meg is jegyzem Raulitónak:
— Az egyetlen dolog, ami tényleg zavar, a vízöblítéses vécé víz nélkül.
— Ugyan, amennyit mi szarunk!

(Mañana) Meghívunk két lányt vacsorára. Nem jönnek. Másnap váratlanul beállítanak. Tibor méltatlankodik, hogy micsoda dolog, hogy mennyire vártunk titeket...
— És nem örülsz, hogy most itt vagyunk?
— Dehogynem, csak ...
— Akkor örülj, légyszi.
Késobb Jorge megmagyarázza a helyzetet. Ha kubaiak elfogadnak egy baráti meghívást, az azt jelenti, hogy
 - köszönik a meghívást,
 - jó ötletnek tartják,
 - ha nem jön közbe valami, valószínűleg eljönnek,
 - szinte biztos, hogy nem jönnek előbb.

(Diszkréció) Fiesta az egyik kolléganőnél. Többen azt mondták a párjuknak, hogy dolgoznak, így aztán nem megyünk ki a tetőre, ahol megláthatnak minket. A tetőről kb. 200 m-es körben látni a kerületet, azaz a fél kerület láthat minket. Arra biciklizik az egyik intézeti sofőr, aki, mondják, nagy pletykafészek. A lányok kiszaladnak a tetőre.
— Sedeñito, Sedeñito, gyere bulizni! — kiabálnak.

(Telenovela) Egy kolléganő és a barátnője a vendégünk. Egyikük asszony, tilosban jár. Az erkélyajtót is behajtjuk, hogy ne lássák meg őket. Fél kilenckor felpattannak, és átviharzanak a szomszédba, ahol egy kollégánk lakik családostul.
— Kezdődik a telenovela!
— Na és a diszkréció?
— Hát nem érted? A telenovela!

(Miralia) Gyönyörű, telt idomú, nálam egy-két évvel idősebb, fekete. 2010-től rászokom, hogy a Café, tosta'o y cola'o című számot estribillóval énekelem, benne:
... aquella negra bayamesa ...
... que se llama Miralia ...

(Reunión) Fiestát szervezünk a Pastón. Mi! Büszkék is vagyunk magunkra. Lesz rum, bocadillo (szendvics), zene, és persze kitűnő társaság. De a buli előtti nap jön a főnök.
— Lebuktunk. Nem lehet csak úgy bulit csinálni a munkahelyen. Hacsak...
— Hacsak?
— Hacsak nem csinálunk egy munkahelyi gyűlést, reuniónt. Utána már lehet egy kicsit bulizni. Tudnátok vállalni egy-egy tudományos előadást az együttműködés eredményeiről?
— Hát persze!
És tényleg persze. Vannak eredményeink, és hozzá vagyunk szokva, hogy előadjuk. Bár nekem ez lesz az első spanyol nyelvű előadásom. Előre meg kell írnom és be kell magolnom. Tibor is rendesen felkészül. Így aztán tisztességes előadásokat tartunk.
— Nagyon szép volt!
— És nagyon érdekes, tényleg!
— És milyen jó rövid!

(Eva) A hazautazásra várunk Havannában. Velünk van Ody, és bulit szervez nekünk. Úgy adódik, hogy egy kövér fekete lánnyal táncolok. Eleinte nem tetszik a lány, de aztán rájövök, hogy jól lehet vele táncolni, és nagyon kedves. Aztán amikor kellőképpen belemelegedünk a táncba, leveszi rólam az inget, és táncolunk tovább. Óriási!
A lányok hamarosan elalszanak. Hajnali négykor, miközben várjuk a taxit, azon kapom magam, hogy folyékonyan beszélgetek spanyolul.

(¡Teresa!) Havanna, Panamericana, a Pánamerikai Játékokra épített lakótelep. Már odabuszozni is kaland. Tibor barátnőjét keressük. Nem tudjuk, pontosan hol lakik. A két-három emeletes kis házak között egy ígéretes helyen megállunk, és Tibor kiabálni kezd:
¡Tere! ¡Tere! ¡Teresa!
— A sovány fekete? Ott lakik a második házban!
Ketten folytatjuk:
¡Tere! ¡Tere!
— Jól van, már megy!

(Szervezés) Kimegyünk az Akadémia Ökológiai Intézetébe, az intézeti busszal. Jorge már az úton kideríti, hol dolgoznak a legszimpatikusabb lányok. Szakmai érdeklődésünk a mikorrhiza felé fordul. A labor vezetője elmeséli, mivel foglalkoznak, majd a lányokra bíz minket. Érdeklődve hallgatjuk őket, kíváncsian kukkantunk bele a mikroszkópba. Van ám közös projektjük francia kutatókkal is!
— És buliztatok velük?
— Hát... egy kicsit.
— Táncolni tudtak?
— Európaiak nem tudnak táncolni!
— Mi tudunk.
— Ugyan már!
Tibor már fölfedezte, hogy van egy kis rádió a laborban.
— Keressetek csak valami zenét!
Mi sem könnyebb. A kubai rádiókban a hírek és a Comandante beszédein kívül gyakorlatilag csak tánczene van. Fél ütemet táncolunk (szó szerint), mire a lányok elhatározásra jutnak:
— Holnap fiesta!

(Sovány) Az egyik dolog, amiért jobban szeretjük Bayamót Havannánál, hogy a Pradón tíz métert sem tudunk menni anélkül, hogy valaki le ne szólítana, és lányt vagy bizniszt ne ajánlana. Teresa társasága nagyjából megvéd minket. De nem egészen.
— Nézd a soványt, de irigy! Két hapsit is lefoglalt magának. Mit kezdesz velük? Add nekem az egyiket!

(Séta) Fokozatosan rájövünk, hogy ha kubaiaknak néznek minket, kevésbé zaklatnak. Tibor még ránézésre elmegy kubainak (büszke is rá), de én nem annyira. Viszont lehet kubaiasan sétálni. Valahogy így:
 - semmi hátizsák, pláne fényképezőgép,
 - halkan beszélünk, gesztikulálni lehet,
 - olyan lassan megyünk, mint egy élénkebb sorbanaállás.
Egyszer kicsit meg is sértődünk, hogy senki sem vett észre minket a Pradón a Capitoliumtól a Malecónig.

(Vonaton) Velünk szemben ül két fekete fiatalasszony, az egyik várandós. Tibor beszélget velük, én inkább csak mosolygok. Egy kis malacot visznek egy zsákban, az ülés alatt tartják. A várandós egyszer csak megtapogatja a combomat.
— De jó húsban van a barátod! Ez biztos egy ültő helyében megenné a malackát!

(Pedro) A mindig mosolygó sofőr. A városban folyton dudálunk, mert ahányszor egy jó nő mellett megyünk el, megszólal a duda. Rájövök, hogy nem is Pedro dudál, egyszerűen a kocsi. Eredetileg szovjet gyártmány, de idővel kubai lett.

(Jó autó) Zsiguli dízel kisbusszal visz minket Pedro. (Ilyen típust máshol nem láttam.) 30-40 kilométerenként le kell állnunk, és egy vizes ronggyal hűteni kell a motorblokkot. Pedro egyébként gyakran szerel menet közben is, jobbkézzel matatva a motoron vagy a váltóban. Tiborral megvitatjuk a jó kocsi ismérveit:
 - jó emberek mennek vele,
 - jó helyre megy,
 - végül is odaér.
Jó autónk van.

(Sofőr) Megállunk egy bodegánál. Van rum, de jó! Kérek négy pohárral.
— Te nem iszol?
— Dehogynem!
— Akkor Tibor nem kér?
— De, kér. Gondoltam, a sofőr...
— De Niño szereti a rumot!
— Nálatok szabad inni a sofőrnek?
— Nem. Mért, nálatok szabad?

(Csavar) Dzsippel megyünk Jiguaníba. Még Bayamóban letérünk a főútról egy földútra, hogy beugorjunk az egyik kollégához. Visszafelé jövet Tibor észrevesz az úton egy egycentis csavart. Fölszedjük, hátha jó lesz valamire. Jiguaní előtt lerohadunk. A hozzáértők nekiállnak, hogy megkeressék a hibát. Meg is találják. Visszacsavarják a csavart a helyére, kész.

(Jiguaníból Jiguaníba) Egy napos kiszállás, a városka határában. Pedro mamájánál kínai teát kapunk, kétszer elromlik az autónk, egyszer eltévedünk, egyszer tengelyig beragadunk a sárba, növényzetet térképezünk, talajmintát gyujtünk, mérünk, narancsot ebédelünk, de machetével hámozzuk, madarászunk, fotózunk, rengeteget nevetünk és káromkodunk... Egy nap alatt több dolog történik velünk, mint mondjuk Hollandiában egy egyhetes jól szervezett tanulmányúton.

(Mentő) Jiguaníból hazajövet megállít egy mentőautó. Elromlott a motorjuk, nem tudnak továbbmenni. Egy leforrázott egyéves gyereket kell bevinni a bayamói kórházba. A mentőorvosnő a pelenkával félig betakart, ijedten pislogó, amúgy csendes kisgyerekkel beül a dzsipbe, hátulra középre. Én a balszélen a ponyva alól magasra kitartom az infúziós üveget. Pár kilométer után elromlik a motorunk. Épp ott parkol egy másik dzsipp, csinosabb, mint a miénk, katonai. Egy tiszt áll mellette, közli, hogy nem tudják továbbvinni a gyereket, mert várnak valami magasrangú katonára. Jorge indulatosan veszekszik vele, a tiszt bemegy egy házba, fél perc múlva kijön egy tábornokkal. A tiszt ugyanúgy tartja ki az infúziós üveget, mint az előbb én.
Nekiállunk valami drótot keresni az úton. Hamarosan akad egy megfelelő, méretre vágják, kihegyezik, megtisztítják a benzinvezetéket, mehetünk tovább.

(¡Luisito!) Dzsippel megyünk. Egy buszmegállói tömegből egy női hang odakiált Catának:
¡Luisito!
¡Mi amor! — Szerelmem!
— Ez ki volt, Cata?
— Nem tudom.

(A legjobb nő) Sétálunk a városban. Cata odasúgja nekünk:
— Odanézzetek! Ott megy a város legjobb nője!
— Az az idős asszony?
Biztos elmúlt már hatvan.
— Az.
Jobban megnézzük. Idősen is gyönyürű arcél, királynői járás. Lehet, hogy Catának igaza van.
— Mutass be neki minket!
— Majd ha hülye leszek.

(Emlékmű) Sierra Maestra, trópusi erdő, forradalmi emlékmű. Cata mint fiatal guerilla itt volt fenn a Comandantéval. Elsírja magát.
— Ennyire meg vagy hatódva?
— A fenét! Szörnyű, hogy mennyit éheztem itt.

(Csokoládé)
— Egyszer leküldtek az útra, hogy fegyverrel állítsam meg az autókat, és hozzak fel annyi kaját, amennyit csak tudok. Ki is fosztottam pár autót, és büszkén vittem fel a zsákmányt. Meglátták, és úgy megvertek, hogy csak na! Csak csokoládét vittem. Hiszen a csokoládét szerettem a legjobban! Tudjátok, szinte még gyerek voltam.

(Bolondokháza) Cata az angolai háborúban:
— Amikor nagyon elegem lett a harcokból, beutaltattam magam a luandai katonai bolondokházába. Hát... olyan nagyon nem kellett szimulálnom. Aztán úgy adódott, hogy a parancsnokot elvezényelték. Engem, mint rangidős bolondot, kineveztek parancsnoknak. Az egész város éhezett, fosztogattak. Őrjáratot szerveztem bolondokból. Képzeljétek el, ahogy a bolondok őrjáratoznak! Szerencsére felfedeztem, hogy az egyik volt igazgatónak pornográf újsággyűjteménye van. Az újságokat laponként eladogattam csirkéért. Megmentettük a bolondokházát. Ki is tüntettek!

(Pelota) A lakótelepi házak közötti téren pelotáznak, azaz baseballoznak a gyerekek. Egyikük Down-kórós, vigyorogva rohangál, folyton elrontja a játékot. A többiek nem zavarják el.

(Gordo) Valaki odakiált nekem az utcán:
¡Oye, gordo! — Hé, kövér!
Kicsit meglepődöm. Jorge eleget élt Európában ahhoz, hogy megértse:
— Ha meg akarsz sértődni, csak nyugodtan. De nem kell.
Tibor visszahallja, hogy valaki úgy emlegetett minket a városban, hogy "los gordos en chorres", "a kövérek rövidnadrágban". Tibornak egy kicsit rosszul esik. Ő 78 kiló, én 120.

(China) Pedro mamája kínai származású, china. Pedro úgy is szólítja ot, hogy china. Kubában ez gyakori. A kínai az kínai, a fekete az fekete, a sánta az sánta, a kövér az kövér.

(Loco) Pedro Jiguaníból kicsit bolond, loco. Mikor egy év után újra találkozunk, Tibor viccelődve megkérdezi:
— Még mindig bolond vagy?
— Ó, bolondabb, mint valaha!
Pedro időnként egy hónapra bevonul egy pszichiátriai intézetbe. Angolában kattant ki, ahol katona volt, és nagyon sokat nélkülöztek. Amikor együtt dolgozunk a terepen, ő kezeli a teodolitot, és zászlókjelekkel kommandíroz minket. Egyszer csak elmaradnak a jelek. Pedro inkább maradakat néz a teodolit távcsövével. Egy másik esetben, amikor becserkészünk három karakarát, megdobálja őket, hogy lássuk, milyen szép, amikor felszállnak. Tibor megjegyzi:
— Milyen klassz dolog lehet Pedro gyerekének lenni!

(Nagymama) Bárbara vendégei vagyunk egy kávéra. Tibor Bárbara húgának a fülébe sugdos, kuncognak. Bárbara húga felnevet:
— Ezt hallgasd meg nagymama! —, és kiabálva megismétli, amit Tibor mondott.
— Tudjátok, majdnem süket. De neki is jár a szórakozás.

(Kiejtés)
— Komáá-kouáj!
— Mi?!
— Komáá —, szünet, — kouáj!
Világos: "¿Com'anda?, ¡compay!". Azaz: "¿Cómo andas?, ¡compadre!". Magyarul "Hogy vagy, haver!". Egyszerű. Ha előre tudod, hogy mit akar mondani, és nagyon figyelsz, valószínűleg követni tudod, hogy hol tart. Az alapelv az, hogy a mássalhangzók kiesnek, így a magánhangzókat össze lehet vonni. Leginkább arra hasonlít, mikor egy fogatlan ember részegen hadar.

(Madarak)
Sinsonte: fülemüle nagyságú, szürkés madár, a kedvenc énekes Kubában. Sok dalban említik.
Zunzún: apró, sötét színű kolibri. Jó nehéz észrevenni, mert bokros helyeken lakik, és nagyon gyors. Mint a neve is mutatja, zümmög.


Aúra, pulykakeselyű: ölyv nagyságú, fekete újvilági keselyű, köztisztasági alkalmazott. Ha véletlenül nem látsz egyet se, bámulj egy darabig az égbe, meglesz.
Totí: Fekete színű, rigónál nagyobb, hosszú farkú csiröge. Mindenütt ott van és folyton dumál.
Judío: Fekete, csóka nagyságú, hosszú farkú, csapatos madár. Szintén folyton dumál.
Pastor, pásztorgém: behurcolt kistermetű gémféle, a városokban is gyakori.
Títere: Pacsirta nagyságú, kint lakik a legelőn. A drótkerítésen vagy a kerítésoszlopon ül és énekel.
Tocoloro vagy tocororo: Az egyik helyi szenzáció. Harkály nagyságú, hosszú farkú, újvilági trópusi madár. Kubában egy bennszülött faja él. Elég ritka, de egyet láttunk a Sierra Maestrában.


Cartacuba: egy másik ritkaság, apró madár, a jégmadár távoli rokona, minden nagy karibi szigeten van belőle egy bennszülött faj. Háta zöld, mint Kuba, elől, oldalt, a fején feher-kék-piros, mint a kubai zászló.

(Színek) Kubában sok szót használnak a bőrszínek, illetve a színkomplex jelölésére. A leggyakoribbak, nőnemben:
Negra: fekete. Nálam a kedvenc.
Prieta: fekete, de nem annyira.
Mulata: mulatt.
Trigeña: olyan szép kreol.
Blanca: fehér, mint a dél-olaszok.
Rúbia: fehér, a feketénél világosabb hajjal.

(Nevek) Azaz kubai keresztnevek: Jorge, Pedro, Raúl, Pável (igen!), Anibal (azaz Hannibál), Jesús, Caridad, María, Elisabeta, Gladys, Irma, Concepción, Rosi, Anabel, Aracelis, Olga. Na de! Kolléganők, ismerősök: Ámparo, Ailen, Aleli, Amarilis, Anabel, Aracelis, Belkis, Dámaris, Elia, Maira, Merci, Nieves, Niurca, Odalys, Rubi, Xiomara. Athéni (2006) érmes sportolók, férfiak: Adiel, Anier, Eriel, Ledys, Odlanier, Yandro, Yoandri, Yorelvis, Yudel, Yulieski, Yuriorkis, Vicyohandri; nők: Aniara, Daymi, Driulis, Daima, Maybelis, Osleidis, Rosir, Yahima, Yanelis, Yipsi, Yumilka, Yumileidi, Yunaika, Yurileidys, Yurisel, Zoila. Na?!

(Nyelvvizsga) Már itthon, a Rigó utcában. Az írásbeli nem volt túl acélos, a nyelvtan miatt. A szóbeli könnyebb. De azért izzadok. Két kedves középkorú hölgy a vizsgáztató, az egyikük argentin. Az utolsó feladat kötetlen beszélgetés megadott témáról. Húzok: cérnavásárlás egy rövidáruboltban.
— Ez nem való magának. Húzzon még egyet.
Pequeño Larousse vásárlás egy könyvesboltban.
— Ez jó lesz.
De még mennyire! Vagy ötször tanuja voltam, hogy Tibor Pequeño Larousse-t keresett. Végül én is vettem egyet. Ha kedves eladónőt találtunk, kubai módon valahogy így kérdeztünk rá a könyvre:
— De szép boltod van, szerelmem! Fogadjunk, hogy nálad mindent megtalálok, amire csak szükségem van. Na lássuk csak, mid van? Aki ilyen szép lány, annál biztos akad Pequeño Larousse is...
Nyilván nem ezt mondom, de egyszer csak a vizsgáztatók összenevetnek:
— Jól van, jól van, elég! Meglesz az a középfok.

(Buszpályaudvar) Első bayamói utunk vége. Busszal megyünk ki a repülőtérre. A bayamói buszpályaudvaron elsírom magam.

Lobog a zászló

kubai zászló

Kubai utak