Salsaélet Magyarországon a kezedetektől...

2011. aug. 13.
A 2011-es Cuba2 Campo Loco táborban az egyik étkezés alkalmával beszéltem asztaltársaimnak a salsa tánciskolák történetéről. Hajna csendesen hallgatta, majd megjegyezte:
— Ez nem így volt, Miki.
— Hanem hogy?
És akkor mesélni kezdett. Később mondta, hogy 2001-ben meg is írta a történetet, ahogy ő átélte, és az az írás több honlapon is rajta volt, utoljára a Salsa Latina lapján. Mivel mostanában már nem volt olvasható, és úgy gondolom, többeket is érdekel, megkértem, hogy feltehessem a honlapomra, amit ő örömmel elfogadott. Pár helyen belejavítottam, hogy látsszon, hogy 2001-es az írás. Íme:

Sziasztok kedves Salserák és Salserók!

Tudjátok azt, hogy Magyarországon a salsának milyen nagy hagyománya van? Talán kevesen hallottatok arról, hogy most, 2001-ben, már több mint 10 éve táncolják nálunk ezt a fantasztikus táncot. Mivel majdnem a kezdetektől résztvevője, szemtanúja vagyok e körnek, ezért úgy határoztam, szakítok rá egy kis időt és leírom — kicsit fűszerezve saját élményeimmel —, hogyan is festett Magyarországon a salsaélet a kezdetektől, és hogyan alakult, fejlődött lassanként a mai napig.

Már az 1990-es évek előtt alakult itt egy kisebb kör, ahol hazánkban élő latin-amerikai fiatalok zenéltek, buliztak magyarokkal és más nemzetiségekkel. Ezekről az ősidőkről csak szájhagyomány útján tudok, valahol a Bródy Sándor utcában volt a klubjuk, annyit hallottam.

Ami viszont biztos, hogy 1990-re már mindenképp az Andrássy úti (akkor még létező) "Fiatal Művészek Klubjában" volt a törzshely. Én ebben az időben kapcsolódtam be ebbe a különleges világba, és rögtön magával ragadott az ott látott, tapasztalt hangulat, légkör, zene.

Fantasztikus érzés volt!

Először találkoztam olyan hellyel, ahol együtt bulizott chilei, szudáni, szenegáli, nigériai, angolai, kubai, costa ricai, puerto ricói, ecuadori, perui, angol, német, olasz, magyar, feketék, fehérek, kreolok. Sokkal többen éltek itt abban az időben latin-amerikai országok illetve a volt spanyol-portugál gyarmatú afrikai országok fiataljai, mint ma. Sajnos már sokan elmentek, legtöbben 1993-94 táján, elsősorban a politikai változások következtében, másodsorban a durva skin-head fellépések miatt. Nem tudom felsorolni azt a rengeteg nációt, aki itt mind megfordult, az emberek együtt táncoltak, zenéltek, beszéltek, jól érezték magukat. A légkör már szinte családias volt, annyira, hogy sokszor még külön kis teaházat is működtettek az egyetemisták. Nem volt ekkor semmilyen egymástól való elkülönülés, vagy megkülönböztetés, örültünk, hogy együtt voltunk. Olyan volt ez a hely, mintha egy kis szigete lett volna a világ sokszínűségének.

És itt találkoztam először a salsával!

Különös érzés fogott el, amikor először láttam. Úgy éreztem, a lelkemből jön, ha van reinkarnáció, én korábbi életemben latin voltam, és salsáztam . Rögtön éreztem, ez nekem kell. Ezt én akarom, ezt meg kell tanulnom. Sokan táncoltak már akkor salsát, én meg csak néztem, hogy még a nevét sem hallottam soha. (Akkor még kevesebb forgatást használtak, mint ma, ellenben több volt a játékosság a táncban.) Elég gátlásos voltam akkoriban, de ott, abban a szituációban igyekeztem levetkőzni a gátlásokat.

Eleinte csak elkezdtem mozogni a zenére, úgy ahogy jött belőlem. Elég furcsán festhettem akkoriban , amolyan sajátos gyorsított disco-twist egyveleget adhattam le, úgy éreztem, talán ez adja vissza legjobban azt a mozgáskombinációt, amit a többiek űztek. Próbáltam külön mozgatni a vállam, a csípőm, a lábam, mégsem tűnt olyannak, mint a többieké. Mondták is finoman, hogy ez még nem az igazi , de én semmitől nem riadtam vissza. Aztán szép lassan fel-felkértek táncolni, magyarok is, latinok is, és előbb-utóbb ráéreztem a mozgásra, a ritmusra, a lépésekre, a hangulatára. Egyre jobban ment, egyre jobban élveztem, és talán nem kell magyaráznom, örökre szerelmese lettem.

A hangulatot akkor Patricio Baeza chilei énekes (ma is több helyen zenél) és együttese biztosította. A szünetekben CD-kről ment a zene.

Aztán kb. egy év múlva el kellett hagyni a Fiatal Művészek Klubját, és a következő egy-két évben ez a kis közösség vándorolt egyik helyről a másikra. Pontosan nem emlékszem a sorrendre, de voltunk az R Klubban, az Almássy téren, a Marcibányi téren és számos más helyen. Én személy szerint az Almássy téri bulikat szerettem a legjobban, emlékszem, akkorra már szépen megnőtt a salsarajongók köre, tele volt az Almássy tér fiatalokkal. Volt, amikor alig lehetett megmozdulni. Időközben a zenei hátteret a Latin Combo Band biztosította (az akkori tagok nem ugyanazok, mint ma, egyedül az együttes vezetője, B. Bíró Zoli maradt még meg a régi csapattagok közül). Korábban már ők is rendeztek latin bulikat az akkori Eötvös klubban, ma már ez sem létezik. Még vannak, akik emlékeznek arra az időre is, amikor a nyári időszakban az Almássy téri Művelődési Központnak megkaptuk a legfelső szintjét, ahol ki lehetett nyitni a tetőt, és mint egy hatalmas teraszon, a szabad ég alatt táncoltunk. Feledhetetlen idők voltak ezek.

Vannak még néhányan, akik ma, 2001-ben is le-lejárogatnak ezek közül a régi őstagok közül latin klubba, sokan család vagy más elfoglaltság miatt már nem nagyon fordulnak elő, esetleg visszamentek országukba, de megemlítek néhány nevet a teljesség igénye nélkül azok közül, akik már akkor is jeles képviselői voltak e helyeknek (nem mindenki táncolt, volt, aki csak a hangulat miatt járt le):

  • Lucio (a Caribeat együttes kubai énekese, és véleményem szerint a mai napig a legszebben táncoló salsero Magyarországon),
  • Daniel (kubai táncos), Juanita (kubai táncos),
  • Cronio (columbiai, ma is sokszor lejár latin klubba),
  • Elza (többek közt a Latin Combo együttes volt kubai énekese),
  • Vino (angolai, örök törzstag),
  • B. Bíró Zoltán (a Latin Combo együttes vezetője)
  • Jorge Sosa (kubai, korábban a Latin Combo együttes kongása, többször előfordul most is),
  • Francisco (kubai, örök törzsvendég, rendszeresen lent van az Art Caféban, Trocaderóban),
  • Susanna (azt hiszem ecuadori, rendszeresen lejár ma is),
  • Gálfi Gábor (alias "Krisztus", csak néha jelenik még meg),
  • Török Viki (örök törzstag),
  • Silvia Aroca (chilei,csak néha jelenik még meg),
  • Francisco (chilei, az énekes Patricio Baeza testvére, ma is letéved esetenként),
  • Mauricio (chilei, csak néha jelenik még meg),
  • Müller Gyuri (kongás, többek közt a Beny Pérez Cora-son együttes tagja)
  • Szendi Gábor (kongás, luxushajókon játszik, félévente hazalátogat, és akkor csak táncol),
  • "a három lány" (én csak így hívom őket, sajnos a nevüket nem tudom, de mindig csak együtt jelentek meg. Egy szőke, egy barna és egy vörös hajú lány, nagyon jól táncoltak, ma már csak néha látom őket).
  • Sokakat csak látásból ismerek, de sajnos nem tudom a nevüket.

Ezt követően az Almássy teret is el kellett hagynunk, újabb és újabb helyek, után megállapodtunk az "Amerikai úti klubban", ahol szintén nagyon nagy bulik voltak.

Ekkor elérkezett egy fordulópont, 1993 táján megnyílt az első igazi latin klub, a Franklin Trocadero, ami eleinte billiárd szalonként működött, majd később alakult latin klubbá, a Latin Combo együttes vezetésével. Később csak a Trocadero maradt a nevéből. Itt újabb zenekarok kezdtek el játszani, pl. a Salsa Fresa (ma már nem létezik), a Caribeat és a Sunmachine is fellépett. Ezen a helyen volt először rendszeres táncbemutató, főleg Daniel és Juanita előadásában, később hastáncbemutatókkal tarkítva.

És ez a hely vált első színterévé a folyamatos tánctanításnak is.

1994 táján Gálfi Gáborral megfogant bennünk a tánctanítás ötlete, mert úgy éreztük, csak akkor lehet ezt a fantasztikus táncot (és zenét) tovább terjeszteni a fiatalok körében, ha van rá lehetőség, hogy mások is elsajátítsák. Akkor még nem volt ilyen ismert a salsa, mint ma. Az állandó létszám is erősen megcsappant a külföldi diákok — korábban említett — elvonulásával párhuzamosan. Nem volt megfelelő utánpótlás. Gálfi Gábor — aki ebben az időben megkapta a Trocaderotól a keddi napot, azzal a céllal, hogy virágoztassa fel, mert csak a hétvégék voltak zsúfoltak — elindította a tánctanítást, eleinte Juanitával.

Ekkor kapott a Trocadero kicsit egzotikusabb design-t is, illetve tükröket a falra. Juanita néhány hónapot tanított, majd Bán Andi — akivel én először az amerikai úti latin klubban találkoztam, és remekül táncolt — folytatta az oktatást. Ő már oktatási programot is összeállított, és ezzel vette kezdetét a folyamatos salsa tánctanítás Magyarországon. Mindez 1994-ben történt. Óriási vonzereje kezdett lenni a keddi napoknak, a létszám sokszor elérte a 100-200 főt, alig lehetett elférni.

Mindenképp meg kell említenem a kubai Lucio nevét, aki fantasztikus énekes, zenész, táncos és tánctanár. Ő szintén vállalt már ebben az időben tánctanítást és úgy tudom, azóta is vállal, ha valaki megkeresi. 1995-96 táján érkezett Magyarországra José és Lili, akik megmutatták nekünk a salsa körtánc formáját, a rueda de casinót, és néhány alap ruedafigurát.

Andi tovább folytatta a tanítást az Oktogon Tánciskola színeiben, és különböző rendezvényeken.

Később kicsit színesedett a paletta. Seres Zoli (aki korábban Andi segítsége volt az Oktogon tánciskolában) alapított saját táncstúdiót, majd 1999 februárjában elindítottam egy másik iskolát Joséval, ahol ketten oktattunk (néha Marcelo is besegített). Salsa Tropical, majd Salsa Latina lett a nevünk, és az Arany János u. 10-ben találtam rá helyet. Ez kb. egy évig működött ebben a felállásban, majd José Lilivel folytatta a tanítást (kb. másfél évig, Lili terhességéig) Salsa Tropical néven, és azóta tanítványaival oktat tovább. Én 2000 májusában kezdtem el a Salsa Latina Tánciskola működtetését. Vinót hívtam partneremül, aki szintén régi törzstag még az R klubból. Táncában ösztönösen él az ősi eredeti autentikus afrikai mozgáskultúra, ami a salsa gyökerében is megtalálható. Több helyváltoztatás után az Oktogon közelében lévő Eötvös utcában tanítottunk, és Menyhért Attila is bekapcsolódott az oktatásba.

Időközben tanítást vállalt Rozi, illetve Marcelo a Trocaderóban.

Visszakanyarodva az időben, még egy nagyon fontos eseményre szeretném felhívni a figyelmet, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi salsaélet ugrásszerű fejlődésnek induljon. Ez az időszak volt az, amikor az egész világon, és hazánkban is a salsa mind jobban kezdett tért hódítani, bekerült a köztudatba. Egyre nagyobb divat lett a latin zene, latin tánc, és a latin stílus összességében.

A legjobb időben, 1999 októberében, Bán Andi, óriási terhet véve a nyakába, Molnár Endre segítségével megszervezte az első magyarországi Salsa Táncversenyt, ami addig egyedülálló volt nálunk. Hatalmas vonzereje volt e rendezvénynek, nagyon sok új ember jött el érdeklődőként, és persze mindenki ott volt, aki a hazai salsa életben élt és mozgott. Andi meghívta a verseny zsűri elnökeinek Miamiból a Salsa Lovers Tánciskola két kitűnő oktatóját, a kubai Eileent és a nicaraguai Carlost. Biztosan vannak köztetek, akik ekkorra már bekapcsolódtatok a vérkeringésbe és kellemes emlékeitek vannak ebből az időszakból.

Ez a verseny robbanásszerű változást hozott a magyarországi salsaéletben.

Már régóta sokan szerettek volna új figurákat megismerni, a kevés, unalomig ismételt forgások helyett új variációkat megtanulni. Eileen és Carlos rengeteg új rueda figurát hozott be Magyarországra, méghozzá a nemzetközileg elfogadott formákat, így akárhová utazik az ember, mindenhol be tud kapcsolódni a körtáncba. Nekik köszönhető az is, hogy e figurákat ma már eredeti spanyol nevükön használjuk, és nem magyarra lefordítva. A magyarországi tánciskolák is sokat köszönhetnek a Miamiból érkezett párosnak, mivelhogy minden tánciskola kb. 70%-ban használja e forgatásokat. (Van olyan tánctanár, aki saját maga által hozott figurákként tanítja ezeket.)

2000-ben Andi megszervezte a második magyarországi Salsa Táncversenyt, ami, ha lehet, még nagyobb hírnevet hozott Magyarországon a salsának, és már nem csak magyarok, hanem latinok, illetve a szomszédos országból érkező szlovákok is részt vettek a megmérettetésben. Ez határozott előrelépést jelentett.

Mindezeknek köszönhetően nálunk korábban soha nem tapasztalt lendületet vett a tánctudás és az oktatás. A salserák és salserók hihetetlen tempóban kezdtek fejlődni, messze elhagytunk tudásban szomszédos országokat, és ez a gyors felfelé ívelés a mai napig is tart.

Úgy érzem, a hazai sokszínű, magas színvonalú salsaéletre, ezekre az elért sikerekre mindannyian büszkék lehetünk.

Budapest, 2001. november 23.

Munkácsy Hajna