Kubai napló

2006. nov. 17 - dec. 8.

A naplóról

Mint majd látjátok, a naplóban magamról is egyes szám harmadik személyben írtam. Nemcsak azért, mert hülye vagyok, hanem azért is, mert eredetileg közös naplónak szántuk. Több változat készült, egy magamnak, egy cenzúrázott a csapatnak, továbbírásra. Azért cenzúráztam, mert vannak benne olyan privát dolgok, amit a csapattal sem kívántam megosztani. Aztán van a csapat által kiegészített változat, de sajnos csak a két Zsuzsi volt aktív, és ők se jutottak a végére. Talán majd egyszer. És végül van ez itt, ami publikus, már amennyiben valaki felfedezi ezt a honlapot, és tud magyarul. Persze a kimaradt részek a legizgalmasabbak, a csapaton belüli verekedések (csajok között), két életmentés, az a bizonyos tűzeset, génáramlás, egy éjszaka a zárkában, kalandos szöktetés a bolondokházából... És természetesen az emlékezetkiesések, de azok sajnos az eredeti verzióból is hiányoznak, noha egyes következmények zavarba ejtőek voltak, és hosszan kezelték. Talán a maradék sem végig dögunalom.

Néha spanyol szavakat is írok a szövegbe, hogy fitogtassam nyelvtudásomat. Ezeket, ha nem felejtem el, általában dőlt betűvel írom, aztán egy részüket zárójelben lefordítom, a tánccal kapcsolatos szavak kivételével. Akit érdekel, nézzen utána (vö. tánc, zene, mi ebben a jó bejegyzések).

A csapat

A csapat magja Bíró Zoli és Lili Garces, a Salsa La Cubana tánciskola vezetője és vezető tanára, valamint Lili amatőr tánccsapatának tagjai. Hozzájuk csatlakoznak mások is a tánciskolából és az ismerősi körből, és néhány ismeretlen is, mert a repülőjegy vásárlása utáni lemondások miatt Zsuzsika meghirdette az utat itt-ott. A csapat szívesen fogad be másokat: két korábban teljesen ismeretlen útitársból egy éven belül jó táncos lesz. Zsuzsi és Miki azóta a SalsaPróban nyomulnak (bár Miki a Salsa La Cubana táborait továbbra is frekventálja), Varsi a Salsa Con Timbában, Gabi a Salsa la Cubana egyik tanára, többen már nem járnak tánciskolába, de bulikra meg táborokba még igen.

A szűk csapat, végig együtt:
  • Zsuzsi, Varsi
  • Zsuzsika, Gabi
  • Bea, Emese
  • Karcsi, Miki
A csapat többi része:
  • Bíró Zoli, Lili - dec. 1-ig, Havannában
  • Márti, Gábor - nov. 25-ig velünk, aztán Adriékkal
  • Erika, Andi - négy napig a szűk csapattal a Villa Bacuranaóban, aztán külön, de sokszor összefutunk
  • Balaton Zoli - általában a szűk csapattal, de többször külön utakon
  • Adri, Márk, András - nov. 25-én érkeztek, aztán másfelé jártak

Nov. 17.

Találkozó ötkor a reptéren. Mindenki késésben. Karcsit, Emesét, Varsit, és Mikit Szandi viszi ki, és elsőre nem találják el a repteret. Zsuzsi a csúcs, ő 4:58-kor kelt. Feszengés a csomagsúlyokkal. Miki egy csomó cuccot átvesz, így többlete lesz, de átmegy. Nejlonozunk. Tipródás Párizsban. A kávézóban ülünk és cigizünk, és vagyonokért eszünk szendvicset. Miki vesz fosforérát (öngyújtót), később jól jön.

Irány Havanna. Hosszú út, nem kaptunk egymás mellé helyet. Csoportként kellett volna becsekkolni Pesten. Bea ideges, hogy távol ül a többitől. Minden megoldódik, de Miki egy nagydarab francia mellett szorong. Sebaj. Gabi nagyjából végigalussza az utat, összegömbölyödve, mint egy kiskutya.

Érkezés Havannába. Sorbanállások: útlevél, csomag, pénzváltás. Zsuzsi csomagja nem jön meg. Meleg, esős idő. A szervezés kitűnő, María de Jesús és Benito vár minket, szereznek olcsó taxikat. Gábor és Márti autót bérel. Irány Habana Del Este, a Villa Bacuranao. Elsőnek érkezik Zsuzsika, Gabi, Emese, Andi, Erika és Miki, és egy órát várnak az esőben a többiekre. Gáborék rögtön eltévednek a bérelt kocsival, de a másik taxi is összevissza jön.

Eltévedések később is lesznek, és kicsit rejtélyesek. Uticéljaink ugyanis eltéveszthetetlenek, a taxissal pedig előre megegyezünk az árban. Igaz, Havanna külvárosa (összesen 4 milliós a metropilis) kissé kaotikus.

Elfoglaljuk a kégliket, hatalmas házak kicsit puha ágyakkal. Varsiéké, Karcsié és Zolié, és Mikié, amiben egyedül van, a tengerparton. Dübörögnek a hullámok. Nem lehet bemenni a vízbe, sziklás a part. Első sörök és mojitók a piscinánál (medence), első kör pizza valahonnan a környékről (Gábor és Márti hozza kocsival), az első ki fizette a cehhet kérdés.

Bea csintalan hangulatban belöki Emesét a vízbe. Jó poén, de elázik Emese mobilja, meg finom drága bőrkabátja. Még két napig erőlködünk a mabil szárításával, aztán feladjuk. Bulizni akarunk Beáéknál, de nem tudunk zenét csiholni a 110 voltból.

Elalvás a hullámverés zajában.

Nov. 18.

Miki ágya kicsit süppedős volt, de jót aludt, csak nagyon keveset, már 6-tól csak forgolódik. Így lesz végig. Reggeli programja Bacuranaóban: cigi, naplóírás, tenger fotózása, small talk a kimonós Gabival.

Hatalmas svédasztal reggeli, Zsuzsi és Varsi az utolsó pillanatban jönnek, de még időben. A legjobb a mangólekvár, a kávé szar, a többiből meg van bőven. Az étterem előlről csinos, hátulról lepukkant. Mindenütt látszik a Katrina nyoma, meg persze a szocializmusé.

Éjjel nem volt víz, de reggelre megjött. Az apagón de luz (áramszünet) együtt jár a vízhiánnyal.

Délelőtt piscina. Van zene! Akkor tánc. Sikerünk van, kubaiakkal táncolunk. Megjelenik Carlos, aki azt meséli magáról, hogy dj Moszkvában, és César, az animador.

Nem esik már, de felhős az idő. A tengert egyenlőre kihagyjuk. Az első héten az itten szokásoshoz képest rossz az idő, de minket csak akkor zavar, ha esik, vagy viharos a szél. És mindkettő előfordul, de csak ritkán.

Ebéd helyett alvás.

A délutáni-esti program Havanna. Mindenki együtt, kivéve Gáborék, akiknek más a programja. Carlos a guía (idenegvezető). Miki szerint nagy balfácán, de Zsuzsika és Varsiék kedvelik. Centro Habanában, a leglepukkantabb városrészben próbal Zsuzsi ruhát vásárolni magának, hogy elköltse a csomagkésésért kiharcolható pénzt. Nincs könnyű dolga, mert a cuccok szarok, és csak útlevélre adnak számlát.

Erika, Andi, Zoli, Karcsi és Miki addig sétálnak, fotóznak. A többiek első benyomása, hogy milyen lehetett Havanna, mielőtt lepukkant. Mikinek már nem új, inkább azt veszi észre, hogy tovább romosodott, de ugyanakkor elkezdődött a helyreállítása is.

Az áruházi program után tipródás, hogy hova menjünk, előrevetíti az összes későbbi döntés nehézkességét. Malecón, nagy hullámok, fröccsök. Irány Vedado, a Habana Libre. Carlost kétszer is megállítják a rendőrök, attól kezdve, ha rendőrt látunk, kézenfogva mennek Zsuzsikával.

A Habana Librében csak nagy sokára sikerül találni valakit, aki tud a kongresszusról, és végre megtudjuk, hogy lesz, és hol és kivel kell intézni. Konkrétan úgy történt, hogy kóvályogtunk a hotelben, amíg talált Carlos egy ismerőst, akivel kedvesen elbeszélgetett, de épp azt nem kérdezte meg tőle, amiért jöttünk, pedig épp ő tudott útba igazítani. (Közben Lili és Zoli már sikeresen érdeklődött.) Látunk egy táncórát, ahol kubai segítők táncolnak béna külföldiekkel. A kubaiak jól mozognak, de közülük is vannak, akiknek újak a figurák.

Irány a vacsora. Gábor-Márti befut, ajánlanak egy helyet, de Varsiéknak, Zsuzsikának túl drága, Carlossal elhúznak puha pesóért kajálni. Igazuk van. Végre megtalál minket Zoli és Lili. Félóra döntés, hogy mit csináljunk a következő két órában (de nem értünk egyet abban, hogy végül is mit döntöttünk), aztán még kínosabb félóra, amíg összedobjuk a cehhet.

Elmegyünk egy Varsiék felfedezte utcai kioszkhoz, ahol van zene. Hatalmasat táncolunk, nagy sikerünk van. Látunk egy utcai orishát is.

Indulnánk a Tribunalhoz szabad téri ingyen koncertre. Erika és Andi eltűnik, félórát keresi őket Carlos és Karcsi, aztán megegyezünk, hogy elmentek haza Gáborral és Mártival, csak nem szóltak. Közben Zsuzsikának, aki kicsit beivott, klotyót keresünk, kihívás.

Az amerikai delegáció előtt van a Tribunal, politikai szarság, de jó buli. Miki nem akar túl közel menni, mert nem akar bekerülni a tévébe. Eliades Ochoa a program. Nincs nagy tömeg, talán ha ezer ember, elég kevesen táncolnak, de mi egy csomót. Ismét sikerünk van, népszerűek vagyunk, vegyülünk a kubaiakkal. Befut Zoli és Lili, bulizunk. Balaton Zoli begyorsul.

Varsit, aki magánál tart egy csomó pénzt, hugyozás közben megpróbálják kirabolni, de lebeszéli őket, érvelvén, hogy semmi pénzünk, mert Magyarország Európa Kubája, a végén még kedvesek is vele. Elég idegesítő, hogy időnként valaki eltűnik, és ez így lesz később is. Valakinek szól, vagy nem szól, vagy legalábbis nem győződik meg, hogy eljutott-e az info, aztán várunk, keresgélünk.

Indulás a másik koncertre, a Casa De La Músicába. Hozzánk csapódik egy belga meg egy negro, meg két gyanús alak, de őket lekoptatjuk. Buszt Carlos szerez, a belga fizeti. Félreértés: a Galiano vagy a Casa De La Música? Mikinek az az érzése, hogy Carlos összevissza kavar. De nem: a kettő ugyanaz.

Aztán Carlos megint kavar, de nem mondja meg, hogy miért: hogy ő is bejöhessen. Hatalmas koncert, Adalberto, élőben az Y que tú quieres que te den, erre táncoltunk már az utcai tiendánál is (bolt, itt: kioszk), később még sokat halljuk. Miki María de Jesús-val táncol rá, aki mutatja, hogy mikor mit kell. Gabi és Miki elől is nyomul. Nem lógunk ki a kubaiak közül (ezek még nem a profi táncosok, mint majd a kongresszus idején).

Ami rossz, az az, hogy Zsuzsikának elveszett a mobilja. Egész este ide-oda tette, ennek-annak adta, mert félt, hogy elveszti. Joggal. Másnak délig reménykedünk, hogy Zoliéknél van, de nincs. Ettől kezdve Zsuzsika néhany napon keresztül Miki mobilján keresztül intézi az elveszett mobil letiltását, illetve Miki mobilja válik a Zoliékkal való kommunikáció fő csatornájává.

Nov. 19.

Egész nap ejtőzés a Villa Bacuranaóban. A fő élmény az, ahogy Gabi és César táncolnak. Délután begyorsulnak az események. Mivel döntenünk kell, hogy hogyan tovább, délután 5-re Miki meghirdet egy megbeszélést. Mártiékat nem érinti, ők korábban bementek Havannába. Úgy volt, hogy ebédidőben jön Carlos egy ismerőssel táncot oktatni, aztán később jött, és öt felé páran elindulnak Carlos falujába. Így aztán sebtiben döntünk Erika, Andi és Balaton Zoli nékül, hogy maradunk Bacuranaóban ameddig tudunk, és nyolcan befizetjük a teljes programot. Andi és Erika pontban ötre megjelennek, és berágnak, hogy nem vártuk meg őket a döntéssel. Ők amúgy nem akarnak kint maradni, csak egy vagy két napot.

Varsi, Zsuzsi, Zsuzsika és Karcsi elhúznak Carlossal. Erika és Andi elindulnak Havannába. Emese, Bea, Gabi és Miki marad, elég csendesen, hianyzanak a röhögősek. Gabi lelkizik a csajokkal, csendben ejtőzünk, kicsit táncolunk. Egy új srác, Lázaro, azaz Niño ránk (pontosabban Gabira) cuppan, táncot is tanít nekünk. (Nem az a Lázaro, azaz Niño, aki itthon majd rumbát tanít nekünk, csak névrokon. Egyébként minden második kubai srácnak Niño, azaz gyerek a beveneve).

Nyolc után elromlik Miki hangulata. A táncórás csapat csak nem jön, és Miki arra gondol, hogy biztos beestek valami buliba, és elfelejtenek szólni a többieknek. Gábor és Márti az úton dekkolnak lerobban autóval. Gabi és Miki kettesben marad lefekvés előtti small talkra. Aztán csak befut a tánciskolás csapat.

Egyszerűen csak elmentek Carlos falujába vagy 25 km-re, ami a várakozással, utazással és szocializálással hat órás programra nyúlt. Az utazást pl. úgy oldották meg, hogy félóra várakozás után az esőben Carlosnak megállt egy ismerős. A Zsiguliból kiszálltak heten, és a helyükre beültek öten. A faluban a kedvükért kinyitott egy kutúrház, hogy a falu legjobb táncosa lépéseket mutasson nekik. Mutasson, mert tanítani nem tud. Carlos szerzett transzformátort, ettől kezdve a 28-as házban (Bea, Emese, másnaptól Gabi és Zsuzsika is) lesz zene.

Éjfél után megjön Gábor és Márti is. Négy órán keresztül várták, hogy a lerobbant kölcsönzős autójukhoz kijöjjön valaki, aki kicseréli vagy megszereli. Mint kiderült, egy kicsúszott benzinvezetéket kell helyrerakni a hátsó ülés alatt. Szerencsére összeakadtak egy kedves motorossal, aki segített nekik telefonálni és kajához jutni. De a kölcsönzőre erősen kiakadtak.

Esti piálás a piscinánál, viszonylag korán irány az ágy.

Nov. 20.

Reggel 10-ig tart Miki feszengése, mert hogy ő lett a programfelelős Zsuzsika mobiljának elveszése következtében. De 10-re minden el van intézve, Erikáék riasztása, reggeli, kicsekkolás, becsekkolás, átköltözés, bent ülünk a taxiban.

A Victoria hotelben találkozunk Zolival, Lilivel és Lili nagyon szép húgával, majd egy órás beszélgetés után elindulunk az Agencia Paradisóba, hogy Sisivel megbeszéljük a kongresszust, és befizessük a lét. Az Agencia egy szép villában székel, a verandán ejtőzünk. Balaton Zoli bosszankodik az időveszteség miatt. Miki szerint a verandán ejtőzés (a csajok balancéban, hintaszék) tartalmas kubai program. Közben egy órán át tart, amíg pénzt váltunk.

Háromra megyünk egy tánciskolát megnézni valahol Miramarban, és nem kapunk buszt. Végül a H. Upmann szivargyár előtt taxikat fogunk. Zoli szuperlatívuszokban beszélt a tánciskoláról, és ezt Miki továbbadja Erikának és Andinak. A tánciskola elég szar. Randa kis helységekben kitűnő kubai táncosok tanítanak béna külföldieket egy antipatikus tanár vezetésével.

Átsétálunk a bolero fellegvárába, a Dos Gardenasba (a Habana Libre után innen négy sarkon belül fogunk lakni), közben átmegyünk Lili szűkebb pátriáján, megmutatja a házat, ahol született (nem mer közel menni, mert ott tartanák), és az általános iskoláját.

A Dos Gardenasban ebédelünk-vacsorázunk. Kellemes hely, a kaja minősége vegyes, a kiszolgálás feledhető. Miki Lili húgával beszélget. Orvosi egyetemre jár, ötödéves, az egyetem hatéves, utána két év szociális munka, abból legalább egy külföldön (Angola, Venezuela, Nicaragua), ahová szívesen menne. Gyermekgyógyászatra akar majd szakosodni.

Bizonytalanok vagyunk, hogy hova menjünk este, mert néha esik, ez a tervezett óvárosi szabadtéri programnak nem kedvez. Így először elmegyünk busszal a Victoria hotelbe. Jó sokat várunk, az első buszra nem férünk fel, a másodikra könnyen, de idővel az is megtelik. Az utasok szimpatikusak, kedvesek, különösen a gyerekek. Csak két gyanús alak van, Lili szerint zsebtolvajok.

Leszállás után benézünk a kioszkba piát venni. Gabit át akarják verni 9 dollárral, de nem sikerül. Később folyamatosan változnak, főleg emelkednek az árak itt, és Varsi még rendőrrel is hiába fenyegetőzött. Szar alakok.

Az Óváros nagyon szép lett, a nagy részét felújították, a többire is hamarosan sor kerül. Alig lehet ráismerni a tíz évvel ezelőtti állapotával összehasonlítva. Először átvágjuk magunkat egy német turistáknak szánt rendezvényen. Nagyon fura hangszórós német beszédet hallani ebben a környezetben.

A Plaza Vieján beülünk a sörözőbe, éppen kezd játszani a Septeto Caribeño. Nagyot táncolunk, főleg Miki, Gabival és Zsuzsikával, és népszerűek vagyunk. Lilinek is tetszik, és a zenekar vezetője azt mondja, hogy felezi velünk a hasznot. Lili szerint igazából nem örülnek, mert eltereljük a turisták figyelmét a zenekarról. Azután egy másik, kisebb zenekar jön, és Miki és Zsuzsika akkorát ropnak, hogy Lili sír a röhögéstől.

Meglepően gyorsan véget ér a zene. A taxiállomás felé menet a csapat egy része rákattan egy flamenco-bemutatóra az egyik kocsmában, de csak kívülről lehet nézni. A többiek közben várnak, több, mint fél órát.

Zsuzsi, Varsi, Zsuzsika, Gabi, Miki, Karcsi hazaindul, a többiek bent maradnak Zoliékkal, és elmennek a Gato Tuertóba. Ott nagyot táncolnak, többek között egy csúnya, nagy darab személlyel, aki valószínűleg nővé átoperált férfi.

A Villába visszaérkezőket az a meglepetés várja, hogy azonnal ki kell fizetni a szállást. Ez nem is olyan egyszerű, mert épp most fizettük ki a kongresszust. Elkezdődik a kölcsönkérések végtelenített folyamata, ami majd csak hazautazás után zárul le a visszafizetésekkel.

A korábban hazaérkezett csapat még ejtőzik (ejtsd: piál) egy kicsit, aztán viszonylag korán elmegy aludni.

Nov. 21.

Az éjjel irtó nagy szél fúj. Karcsi ágyára, a tengerparti ház ablaka mellett, finoman pereg a homok. Kicsit fáznak is, akiknek nincs takarójuk. Kellemes reggeli ejtőzés után kellemetlen meglepetés: nincs reggeli büfé, azaz svédasztal. Ettől kezdve a reggeli szerényebb, részben a konyháról Cesar szerezte kenyéren és vajon, részben a közeli dolláros tiendában vásárolt kaján alapul. Dél lesz, mire megreggelizünk.

Kálmán, a folyton részeg honfitárs egyre gyakrabban csatlakozik hozzánk, néha kicsit idegesítő, de mindig hoz piát. 36 éve disszidált Németországba, megházasodott, gyereke van, elvált, kifizette az asszonyt, rokkantnyugdíjas, mellette még két évig dolgozik, aztán az év egyik felét Magyarországon, a másikat Kubában fogja tölteni. Értéktudatos terv.

A rossz időre tekintettel a harcálláspont ideiglenesen áthelyeződik a piscinától a 28-as (Gabi, Zsuzsika, Emese, Bea) házba, Gabi és Zsuzsika szobájába, illetve a teraszra. Nagyjából végigpiáljuk az egész napot. Délután 1-től 4-ig a szűk csapatnak táncóra, César és Viki, az animadorok vezetésével. Főleg guaguancóban nyomulunk, alaplépések és vacuna variációk.

Utána, részben a 28-asban, részben a piscinánál végtelenített ejtőzés, zizegés, barátkozás. Az estebéd tészta, amit a konyhán főznek meg, César kérésére.

Miki jól berúg, amikor a városból, egyetemi évfolyamtársak találkozójából visszaérkezett, már jól beállított Gábor megkínálja mézes rummal. De csak annyi a hatása, hogy tántorog a ház felé menet, és nem zavarja az alvásban, hogy Karcsi, Varsi és Zsuzsa még egy csomót beszélgetnek a szobában.

Nov. 22.

Hosszútávú ejtőzés. Az első konkrét esemény kaja a 28-as teraszán, főtt tészta, kora délután. Carlos mint egy elátkozott szellem kódorog a telepen, rossz szemmel nézik. Alig tudunk neki enni adni. Nem mehet be a házakba. Hiába mondjuk, hogy a barátunk, az ávósok szava dönt.

Délután megérkezik Zsuzsi csomagja. Pedig már úgy megszoktuk a csíkos nadrágját meg a szagát! Utána lemegyünk a strandra. A víz nagyon jó. A csajok henteregnek a hullámverésben, videó, utána kimossák a homokot a bikini alsóból. A hancúrozás közben beesik Miki szemüvege a vízbe, de Zsuzsika rögtön megtalálja. Gabi és Emese egy órán keresztül kurkásznak a homokban, Miki és Carlos segít nekik. Carlos talál egy döglött barna pelikánt, később a telepen egy legyengült lócsért.

Berúgunk (Miki, Zsuzsa, kicsit mások is).

Este nyolc után indulunk a városba. Varsi nem jön be velünk. Zsuzsa szerint azért, mert befűzte Vikit. Elég részegek vagyunk ahhoz, hogy elhiggyük, páran még másnap kijózanodva is.

A Plaza Vieján más együttes van, mint korábban de szintén jó. Lili vár minket, Zoli elhúz valahová. Táncolunk, még ruedát is. Aztán irány az Inglaterra hotel terasza. Ott vár minket Zoli és Lili húga. Ott is táncolunk két-három számot, utcai tumultust okozva.

A Cabaret Nacional az Inglaterra mellett, az NG La Banda játszik. A belépés kaotikus, a genya cerberus levesz minket, 8 a beugró, de 10-ből nem ad vissza.

Míg várunk a kezdésre (1 és 3/4 óra késés), összeismerkedünk egy csomó zenésszel, közös kép készül a vezetővel, José Luis 'El Tosco' Cortés-szal, valamint az egyik nagy feka énekessel, aki a pesti Charanga Habanera koncerten reggaetont énekelt.

Az együttes félig csalódás, mert főleg cha-cha-chát és reggaeton játszanak, meg amerikai slágereket. De azért hülyére táncoljuk magunkat, többnyire kint a bárban, ahol lehet cigizni. Az egyik zenész utána azt mondta Lilinek, hogy csodálatosan megtanított minket táncolni, és rákérdezett, hogy miért mutat meg nekünk mindent?

A kubaiak általában elcsodálkoznak azon, ha külföldiek jól tudnak kubai táncot (casinót és timbát) táncolni, azon meg végképp, hogyha ezt kubaiasan táncolják, mint többen közülünk. Ez nemcsak zsenialitásunk következménye (vö. nov. 26., Teatro América), hanem annak is, hogy kubaiaktól tanulunk táncolni. Nemcsak a tánciskolában meg a tánccsapatban, hanem a külföldi mesterektől is workshopokon. És érdekel minket a kubai kultúra, és nem kilóra gyűjtjük a figurákat, mint Európában szokás, hanem a stílus számunkra legalább annyira fontos. És miért? Mert nekünk így élvezetes a kubai tánc.

A koncert után lesétálunk a Pradón. 4-re érünk vissza a Villába.

Nov. 23.

Viñales.

Hajnalban többünknek csörög a telefonja, a francba! Azt hittük, a beállított ébresztő. Miki meg is fürdött, mire rájött, hogy egy órával korábban van. Így maradt bőven ideje naplóírásra. Pontosan jön a taxi, addigra megreggelizünk, vajas kenyér.

Tizenegyen megyünk, a szűk csapat, Gábor és Márti, és Carlos, ünneplőben. Zsuzsika és Carlos elöl. Az első szakasz után így helyezkedünk, hogy fiúk ne kerüljenek egymás mellé, így viszonylag kényelmesen utazunk. A söfőrünk egy nagy fekete, aki egyébként ügyvéd, úgy is néz ki. Már szállított európai táncosokat, kedves, de nem nagyon lelkes. Csak dolláros, drága turistahelyeken hajlandó megállni.

Rossz utakon megyünk, de szép tájon. Aztán fél 1-re megérkezük a Jasmine hotelhez, és elénk tárul Viñales völgye. Fantasztikusan szép. Egy csomót fotózunk.

Emese vesz egy Che Guevara sapkát, Miki fintorog. Költjük a pénzt szépen. A taxi fejenként 26.5 dollár, az ingyenes barlang csak 5, de mellette puccos-drága étterem. A barlang nem nagy durranás, legalábbis a tájhoz képest, de azért érdekes. A növényzet a mogoték (meredek oldalú kis hegyek) lábánál fantasztikusan szép. Egy csomó orchideát és még több broméliát látunk. Miki és Gabi levideóz egy gyorsan osszecsukódó mimózát.

Fellázadunk az étterem ellen, és keresünk egy paladera particulart. Egy kis szegényes faluban van. Eleinte fintorgunk, az alapanyagok bemutatása nem győz meg minket. Karcsi és Gabi csirkét enne, de az nincs. Így aztán marad a languszta, egy bonito, ami hal, és Carlosnak jut, meg disznóhús. Már a megbeszélés közben kapunk frissen kisült banán-rósejbnit.

Várakozás közben Miki beszél egy helybéli nénivel, aki a verandáján a balancéban sziesztázik. Nyugdíjas, és élvezi az életet. Nincs elég munka a faluban, nehéz az élet. A többség a mezőgazdaságban dolgozik. Szegények, de elvannak. Akik többre vágynak, elmennek a városba.

Aztán egykettőre kész lesz a kaja, pedig az alapanyag, sőt a teríték egy részét a faluból szedik össze. Az asztal gazdagon terítve, mi meg dugig esszük magunkat, és a végén úgy találjuk, hogy jó ötlet volt ide jönni. A fizetés a szokásos hosszas kínos procedúra. Varsi búcsúzóul vesz vagy 15 banánt 40 puha pesóért. A néni, aki eladja, boldog, mi is.

Hazafelé a carreterán (országút) a cafeteriánál ruedázunk egy kicsit. A sofőr teljesen oda van. Ezzel kellett volna kezdeni!

Havanna külvárosában eltévedünk, és oda lukadunk ki, ahol Gábor lakott egyetemista korában. Közben háromszor meghallgatjuk Gilberto Santa Rosa Perdóname c. számát, amit Carlos is énekel. Carlos megígéri, hogy felírja a számot egy cédére, de nekünk csak a cím és előadó kell, azt az utolsó napon fogjuk megtudni.

A kocsi kifiztése a szokásos szarakodás. Karcsi ideges lesz, de Márti segít neki a pénz összeszedésében. Gabi ki van akadva, mert majd megsüketült a Perdónamétől, és hiába szólt, hogy hallgassuk halkabban. Összeülünk, hogy megbeszéljük, hogyan tudjuk elkerülni az állandó pénzügyi tüskéket. Később sem lesz sokkal jobb a helyzet, de legalább már tudjuk, hogy rossz, és jobban igyekszünk elkerülni a feszültséget.

Gabi lassan nyugszik meg, kicsit még sír, aztán estére megjavul a hangulata. Carlost az ávósok kidobják a telepről.

Nov. 24.

Délelőtt lötyögés. Az ebéd harmadszor is tészta, ezúttal hús és hal nélkül, kecsappal. Szép az idő. Piscina. Jönnek a németek. Azt akarják, hogy csend legyen, mert az kell a sziesztájukhoz. A francba! Ne jöjjenek Kubába, ha csöndet akarnak! (Menjenek a Fríz-szigetekre, ott nincs ez a bántó zene, csak a sirályok és szél kellemes hangja.) Miki két svájci lánnyal beszélget. Négy napon keresztül táncórákat vettek Santiagóban, aztán kiderül, hogy nem ismerik a casino szót. Hm.

Miki és Karcsi visszakapja a mosott ruhát, két nap után. Césarnak 1/4 óra intenzív munkájába kerül. Ráadásul tök drága volt.

Befutnak Liliék! Piscina, majd tenger. Lili csak addig megy be, amíg leér a lába. Késő délután punnyadás.

Miki Césarral beszélget: 11-en vannak testvérek, ő a legkisebb (vagy azok egyike). Szülei Santiago környéki parasztok, nagyon egyszerű emberek. Az anyja egyszer terhesség alatt kötőhártya-gyulladásban szenvedett, amit a helyi szokás szerint harmatvízzel gyógyított. Miközben harmatot szedett egy banánföldön, felzavart egy darázsfészket. Összecsípték a darazsak, az eredmény koraszülés lett. Ez a testvér azóta is mentálisan retardált. Mindig vicceltek a szüleikkel, mert azok nagyon elalvósak. Az ébresztőórájuk altatót játszik (ha Miki jól értette). A testvérek közül az egyik Kanadában van, egy másik Németországban. Velük szorosabb César kapcsolata, mit a Kubában élőkkel.

Az esti program flamenco és Plaza Vieja. Előbb egy kis feszkó: Emese kiakad, hogy nem akarunk beérni a flamenco műsor elejére az Óvárosba; ha ezt előre tudja, egy másik csapattal korábban bemegy. Miki addig szaladgál ide-oda üzenetekkel és kulcsokkal, míg lekési a pizzázóba induló Varsit és Zsuzsit, aztán Karcsival nem is találják meg a helyet (messzebb van, mint Varsi mondta), de egy jót beszélgetnek.

Karcsi, Emese, Zsuzsa, és Gabi megy be a flamencóra, ami nagy csalódás, nem a korábban látott csapat. A többiek a Plaza Vieján nyomulnak. Ott van már Maria de Jesús, Benito és Kenia, Lili unokahúga. Varsi, Miki, Zsuzsika és Bea kaotikus-improvizatív illuminált ruedát mutatnak be, így is nagy sikerrel. Lassan befut a flamencós csapat. Később Lili is megjön, és nő létére ő vezeti a ruedát, a kubaiak nagy csodálkozására.

Indulás a Gato Tuertóba. Elég nehéz bejutnunk, de fokozatosan jó helyekre ülünk. Először sanzon megy. Egy néni és egy zongora. Érdekes, és legtöbbünknek új dolog. Lili és Kenia végigénekli a műsort, nagyon élvezik. Ezalatt Karcsi szenved, várja a tánckart, amit Zoli beígért, de nem lesz. A második műsor tánczene, elég vegyes, sontól mariachiig. Egy csomót táncolunk, Miki, Karcsi, Emese, Zsuzsika, Gabi. Közben Lili szól Mikinek, hogy óvatosabban, kicsi a hely, kell másnak is. Karcsi közben tovább szenved. Látunk egy tengerésztisztet ünneplőben: mint macska a köszörűkövön. A műsor vége előtt eljövünk, elég.

Fél 4-re érünk haza. Karcsi-Varsi-Zsuzsi-Miki röhögve megtárgyalják a nap eseményeit. Fél 5: ágy.

Nov. 25.

A program: beköltözés a Habana Librébe, és részvétel María de Jesús és Benito buliján.

Miki reggel növényeket is fotóz a szokásos tengerpart mellett. Délelőtt nyugodt várakozás. A csajok damét játszanak egy üveg rummal, majd illuminált ruedát mutatnak be. Miki lefotózza, ahogy egy két-három éves negrát táncolni tanítja az apja. Közben lassan befut a busz. Fölkérezkednek rá német lányok is - mákjuk van.

A Habana Librében vár minket Zoli és Lili. Gyorsan becsekkolunk. Mikinek és Karcsinak háromágyas szoba jut Balaton Zolival, aki majd csak este érkezik Pinar del Ríóból. Megkapjuk a kongresszusi csomagokat véletlenszerű méretű trikókkal.

Carlos társaságában puha pesót váltunk, és elmegyünk cajitából enni (kis doboz, itt: papírdoboz). 25 peso egy jó adag kaja. Melegen nem rossz, a hideg változatot kutyakajának hívjuk majd. Ugyanott 2 peso egy pohár felséges narancslé, ha van. Carlosnak (és a kubainak látszó Gabinak) köszönhetően bemegyünk a Coppelia puha pesós részére, ahol 5-ért ehetünk egészen kiváló fagylaltot.

Ezután pihenő. Közben Miki elkezd idegeskedni, hogy nem fogunk odaérni a megbeszélt találkozóra 7-re a Coppelia dolláros részére, és hogy nem veszünk elég piát. Balaton Zoli 7-kor érkezik meg, de nem jön velünk a bulira, pedig minket lekésni lehetetlen. Végül 7:48-kor találkozunk Zolival és Lilivel, és kiderül, hogy tényleg kevés piát vettünk. Kiegészítő vásárlás, igen egyenlőtlen terhekkel (Miki, Karcsi, Zsuzsika), és a kioszkban lassan szokásossá váló lenyúlásokkal. Hogy bonyolultabb legyen az élet, Gabi Miki mobilján sms-ezik Adriékkal és Gábor-Mártival, hogy hogyan lehet eljutniuk az esti buliba. Casa 21 La Cabaña.

A megnézni tervezett cañonazót, esti ágyúlövést, lekéssük. Taxikkal megyünk a La Cabañára, ami a Moro mellett van, az ágyúknál. Mikit, Gabit, Beát és Emesét kiteszik az ágyúk mellett, közben a többiek eltűnnek. Fogalmuk sincs, merre kell tovább menni, kisétálnak az erődhöz, ott fizetni kellene, majd vissza az ágyúkhoz, közben elég idegesek. Miki mozgósítja a helyi erőket, ezek segítségével aztán elindulnak a Casa 21 felé, és végül megérkeznek. A házszámozást mindenestre az ott ácsorgó kubaiak sem ismerték.

Zoli felkészített minket, hogy őrizni kell a piát, mert a helyiek mindent felisznak. Mi is szépen iszunk, megoszlanak majd a vélemények, hogy többet ittunk-e, mint amennyit hoztunk. Varsi és Zsuzsika jól berúg, de a többiek sem maradnak józanok. A kubaiak messze többségben vannak, többnyire jó arcok. Eleinte reggaeton megy, majd főleg timba, egy népszerű congával fűszerezve (Ricardo Leyva y Sur Caribe: Añoranza por la conga), amire mindenki ugrál.

María de Jesús és Benito is kiveszi a részét buliból, még féltékenykednek és veszekednek is. Zsuzsika bölcs előrelátással egy fehér pólós feketét választ ki lovagul, merthogy azt piásan is megismeri. Nyitott kérdés marad, hogy egy darab ilyen hapsi volt a buliban, vagy kettő?

Varsi egy fiatal sudár negrát preferál, akivel Miki is jókat táncol. Lili szerint a csaj randa, a fiúk szerint szép, és az ő véleményük számít.

Adriék is befutnak, Márkostul. Általában lelkesen vegyülünk. A fekete-fehér páros a divat. Sok kellemes emberrel ismerkedünk meg, de a neveket elfelejtjük.

Elég gyorsan elfogy az összes kaja és pia, még a cigi is, és amikor elered az eső, elindulunk. Az ágyúk előtt Zsuzsi rájön, hogy Varsi és Zsuzsika elmulasztott velünk jönni, visszaszalad értük. Varsi már aggódott, hogy eltéved, Zsuzsika túl részeg volt ahhoz, hogy bármin is aggódjon.

A Habana Libre mellett még pizzázunk egyet. A taxiból kiszálló Zsuzsika nekiindul a világnak, de a Karcsi résen van, és összeszedi. Záróra 4-kor.

Nov. 26.

Délelőtt reggeli és alvás, délben puha pesós Coppelia, Lilivel és Keniával. Délután buszos városnézés, bénaságokkal. Kár, hogy Bíró Zoli nem jött velünk, mert ő idegenvezethetett volna minket. Az első buszról leszállítanak, aztán a másodikról is. A harmadikban főleg franciául megy az idegenvezetés, spanyol összefoglalókkal. A fő téma Kuba haladó politikája. Megtudjuk, hogy ingyenesen oktatják a külföldieket is, a forradalom előtt voltak Havannában kurvák (akkor mi a különbség?), és nincs Kubában Hepatitis A és B.

Az Óváros mellett a tengerpaton kiszállunk, onnan érdekesebb a túra, és jobb az idegenvezetés is. Beleszaladunk egy gólyalábas conga-előadásba a Céspedes téren, megcsodáljuk a katedrálist, ismerősként köszöntjük a Plaza Vieját, majd kisétálunk a Pradóra, onnan a Capitoliumhoz, ahol felszállunk a buszra, és 3/4 órát várunk a későkre. Közben megpróbáljuk kitalálni, hogy az arrafelé sétáló lányok közül kik a jineterák (kurvák).

Rövid pihenés és átöltözés után elindulunk a vacsorára. Meglepetésünkre ismét busszal megyünk, három saroknyit. A meglepetés fokozódik, amikor kiderül, hogy a vacsora alatt a Roberto Faz emlékzenekar játszik. Három tüneményes öreg faszi énekel, az egyik nagy huncut, és egy kitűnő zenekar kíséri őket, egy figyelemre méltóan kövér és kiváló trombitással. Többen sírunk a meghatottságtól (Miki, Gabi). Aztán, bolondokhoz illően, táncolunk is, Miki Zsuzsikával majd Gabival.

Sajnáljuk, hogy nem hoztunk magunkkal fényképezőgépet (egy vacsorára minek?), de mégjobban akkor, amikor kiderül, hogy egyből a nyitógálára megyünk a Teatro Américába, (Centro Habana, a Casa de la Música mellett). Ott először a kubai komikus filmekből ismert figurák (tökorrú vállalatvezető, nyálas tolmács) megnyitják a kongresszust, majd jön az előadás.

Fantasztikus. Nyelni-köpni nem tudunk. Szinte elviselhetetlen adagot kapunk abból, hogy mi a kubai tánc. Balett, son, ruedák, afro, jelenetek, zsánerképek, a legmagasabb színvonalon. Lúdbőrzik a hátunk a gyönyörtől. Közben tudjuk, hogy ezt a tudást meg sem fogjuk közelíteni egész életünkben. Vegyes érzés. Rájövünk, hogy Lilinek teljesen igaza van, amikor a próbákon szid minket (főleg azokat, akik profiknak képzelik magukat): nem tudtok semmit!

Utána egy darabig csak támolygunk, megpróbáljuk összeszedni magunkat. Majd busszal vissza. Oldja a hangulatot, hogy Karcsi lekési a buszt, és nagyot szalad utána. Amikor felugrik, megtapsoljuk.

Este a szállóban még páran táncolnánk egy kicsit. A lenti kávézóban összeakadunk Márkkal és András barátjával. Miki Márkék unszolására táncol egyet egy jineterával, majd Zsuzsikával és Gabival is.

Nov. 27.

A délelőtt azzal megy el, hogy megtaláljuk a csoportunkat. Először rossz helyre osztanak be minket, aztán találunk egy jobb helyet, aztán az igazit, fent a 25. emeleten.

Orlando, a vezető tanár nőies, láthatólag meleg, és fokozatosan kiderül, hogy elég jó fej. Eleinte sokat bíráljuk az oktatást, joggal. Később mi is és az oktatók is beletanulunk a szakmába. Bea, Emese és Balaton Zoli segítőt fogad. Nem sokat segít viszont, hogy nagyon fáradt a csapat, és az is marad végig.

Este a buli előtt köszöntjük a születésnapos Beát. Adrien megszakérti Miki hátát, és csomó okos tanácsot ad neki. Karcsi magas szinten gyúrja a lányokat, az este Gabit.

10-től buli, a fő szám a Charanga Habanera. Óriási a hangulat. A tánccsapat tagjai, akiket eddig a kubaiak elárasztottak dicséretekkel, rájönnek, hogy itt nem számítanak jó táncosnak, bár továbbra is az a vélemény, hogy kubaiasan táncolunk. Viszont kezdünk új dolgokat tanulni. Mikit legjobban az zavarja (az óran is), hogy nem tud jobb lábbal indulni. Később egy kubaitól azt a tanácsot kapja, hogy táncoljunk úgy, ahogy jól esik, a saját stílusunkban.

Este Varsi és Zsuzsa csak későn jönnek le, majd Zsuzsa eltűnik. Fél háromtól négyig keresi Varsi és Karcsi. Négyre előkerül, csak császkált egy kicsit. Nem kap dícséretet.

A buli után, Zsuzsát keresendő, Miki és Balaton Zoli lenéz a lenyúlós kioszkba, és ott Mikit megkérdezi Orlando, hogy milyen az oktatás. Miki azt mondja, hogy a casinóban inkább stílust tanulna, mint figurákat.

Nov. 28 - Dec. 1.

Összefolynak a napok. Reggel mosás, gyors készülődés, bőséges és finom reggeli, majd táncóra 10-től 12:50-ig. Utána ejtőzés, piscina, esetleg kajavásárlás, majd táncóra 2:30-tól 4:30-ig, ha van utána konferencia, vagy 5:20-ig, ha nincs. A reggeli óra fenn a 25-iken élő zenés yambúval és guaguancóval indul. A legjobb a bemelegítés. Utána minden nap van mambo, és általában son, egyszer cha cha chá, egyszer meg valami generalmischung.

Délután casino, lépéskombinációk, figurák, rueda. A tanítás egyre jobb, de időnként elfelejtenek szünetet tartani, olyankor nagyon leül az óra.

Miki szenved a hátával, délutánonként sokat kihagy. Nem érzi a ritmust sem a sonban, sem a jobb lábbal induló casinóban. (Egy két évvel később majd ráérez.) Zsuzsika és Karcsi jól elvannak, Karcsi gyorsan fejlődik. Beának és Emesének nagyon jót tesz a segítővel való táncolás, bár időnként feszültség van a lányok és a segítők között, amikor nem fizetik be a fiúkat a koncertekre. Varsi és Zsuzsi jól elvannak, ha elegük van az órából, lemennek a piscinába. Később egyre többen követjük a példájukat.

Este ejtőzés, kaja, előivás, bulik. A zene a legjobb, de a hangosítás pocsék. Bíró Zoli szerint nem nagyzenekarra való. A második este tiltakozik egy nagy németek csapat, hogy ők kifizették a segítők bevitelét a bulikra, mások nem, és mégis az összes segítő bejut. Az eredmény, hogy a harmadik este szigorúbb az ellenőrzés, kevés lesz a kubai, és szar a buli. Viszont a kubaiak jól reagálnak, és a további két bulira megint sokan jöhetnek.

A zenei kínálat túl tömény. A legjobb együttesek játszanak (Charanga Habanera, Manolito, Paulito FG, NG La Banda, Los Van Van), de előfordul hogy a fáradtság meg az egyéb zizegés (piálás) miatt olyanokat hagyunk ki, amikre otthon két-háromezer forintot símán kiadnánk.

A csajok sokat táncolnak kubaiakkal, a fiúk kevesebbet. Érdekes, hogy miután itthon megszoktuk (Varsi, Miki), hogy nagyon jók vagyunk, itt a még elmegy kategóriába tartozunk, persze nem a külföldiek között. Lelkesen táncolunk, de Mikit akadályozza, hogy fáj a háta. Majdnem minden buliban eljátszák a szünetben az Añoranza por la congát (rendszerint kétszer egymás után), és akkor az egész tömeg nekiáll congázni, gyakran Orlando vezetésével.

Dec. 1-én elbúcsúzunk Lilitől és Zolitól. Zoli vigasztalhatatlan, hogy el kell hagynia Kubát. A Szenvedéstörténeti Lexikon újabb címszóval bővül, közli. A Keniára várakozás közben Lili haját veszi kölcsön.

A csapat nem tudja kivárni Keniát, aki szivarmintát hoz, és visszamegy órára. A fájós hátú Miki ott marad, és megtudja, hogy Kenia és a mamája azért késett, mert 12 km-t gyalogolt busz híján. Biznisz, majd könnyes búcsú.

Utolsó este a Habana Librében.

Az órák után kiosztják a diplomákat. Örülünk, mert a magyarok tapsot kapnak a kubaiaktól. Igaz, a legnagyobb tapsot egy argentín srác kapja, aki nem a mi csoportunkban táncolt, meg egy félbolond holland.

Az esti bulira megfelelő előivással melegítünk, és késve érkezünk, de nem maradunk le semmiről.

A buli csúcsa a Los Van Van. A közönség nagyobb része kubai, óriási a hangulat. A buli csúcspontján Gabi a fáradtságtól összezuhan, kicsit pátyolgatni kell, de magához tér, és később úgy bulizik, mint a többiek.

A zene után fölkerekedünk, és egy nagy csapattal lemegyünk a Malecónra. Zsuzsi és Varsi, akik általában is elég önállóak, valahová elkavarnak, és nem tartanak velünk, később sajnálják. Amikor félúton kezd leülni a hangulat, Karcsi vesz pár üveg rumot. Szétvágott-szakított flakonokból és sörösdobozokból iszunk; végre megtudjuk, hogy miért látunk annyi kettészakított sörösdobozt.

A Melecónon összeszedünk egy részeg gitárost, és megköszöntjük Zsuzsikát szülinapja alkalmából. Miki egy óvatlan pillanatban magához ragadja a gitárt, és eljátsza az A Barracoa me voyt. A kubaiak nincsenek meghatva: ez olyan, mintha Pesten egy külföldi magyar nótával akarna kedveskedni a fiataloknak. Később gitár és taps kíséretében táncolni kezdünk, majd megáll mellettünk egy autó, kinyitja az ajtót, és zenét szolgáltat. Ez itt teljesen rendjén való. Folytatódik a tánc, egy csomót ruedázunk is.

Idővel elfogy a rum, a kocsi is elmegy, indulunk a vissza a szállodába.

Dec. 2.

Pár óra alvás után Miki idegeskedéssel kezdi a napot. Először Zsuzsika nincs meg, azaz megvan, csak nem a szobájában aludt, mert bent hagyta a kulcsot, és nem tudta felébreszeteni Gabit. Viszont Karcsi és Balaton Zoli még tizenegykor sem sem kerül elő, és tizenkettőre kértük a buszt, ami elvisz a következő szállásunkra. Aztán mindketten megjönnek. Balaton Zoli közli, hogy ma a fegyveres erők ünnepe és Fidel születésnapi ünneplése miatt nincs transporte (tömegközlekedés; a többiek napok óta tudják), ezért nem tud elmenni Trinidadba, és így velünk tölt még egy éjszakát. Karcsi, mint egy előkelő idegen, hűvösen és nyugodtan besétál. Megkérdezi a pakolászó Mikit, mennyi az idő. 11:38. Hűha, mondja, és kikerekedik a szeme. Villámpakolás. Final checking, és betesz a táskájába újabb tíz ruhadarabot.

12:10-re kész vagyunk a kicsekkolással, megjött Kenia, és a buszunk is előállt. Bepakolás közben Mikinek ismét kimegy a háta. Karcsi megint fut egyet a buszhoz, aztán irány Miramar, casa particular (magánszállás), amit Liliék szereztek, a Dos Gardenas közvetlen közelében.

Már az első szállásnál rájövünk, hogy gáz van. Nem szálláshelyet kell fizetni, hanem szobát. Egy szobában pedig egy ágy van. Így Mikinek és Karcsinak meg kellene osztani az ágyukat, Balaton Zolinak pedig teljes szobát kellene fizetnie. De nincs akkora baj, mint amilyennek tűnik. Csak tovább kell beszélni: negocio. Zolinak kialkudunk egy olcsóbb éjszakát, de Karcsi-Miki problémája még nem oldódik meg. A kubaiak azt ajánlják, hogy vegyüljünk a lányokkal. Mikinek és Karcsinak megfelelne egy Miki-Zsuzsika Karcsi-Gabi párosítás. De a csajok nem lelkesednek. OK, akkor máshogy oldjuk meg. Mikinek megmagyarázza a csodálkozó kubaiaknak, hogy nálunk mások a szokások.

A legnagyobb, és zavartalan, azaz háziak nélküli szállást Varsi-Zsuzsi foglalja el a tengerparton. Ott dekkol majd egy estét Balaton Zoli is. Igaz, a néninek két szobája van, de csak egyet ad ki (nem számítva Zoli dekkolását), mert csak két embert szállásolhat el. Közben jön egy aprócska kocsi egy nagy emberrel, és elviszi a többi cuccot. A nagy ember Umberto, akinek, három sarokkal arrébb, szintén két szobája van, de megkockáztatja, hogy kiadja mind a kettőt, a csajoknak. Miki és Karcsi, miután Karcsi visszaszerezte a csomagját a kisautóból, újabb három sarokkal arrébb egy nagypogári, francia klasszicista ízléssel berendezett, múzeuszerűen elegáns és rideg lakásban kap szállást, azzal az ígérettel, hogy estére betesznek a szobába egy kanapét.

A központ Umberto barátságos háza lesz a csajokkal. Fürdés, kipakolás és ejtőzés után Miki Karcsival visszamegy oda, és Kenia és Umberto társaságában a csapat (azaz a csajok és Miki, mert közben Karcsi elalszik a csajoknál, és Varsiék nem jönnek át, mert szintén alszanak) tesz egy nagy túrát. Megmutatják a környező boltokat, köztük a szomszédban egy illegális vietnami boltot, ahol kevés árucikk van, de olcsóbb, mint a hivatalos boltban. Elmegyünk a 22. utcától egész a 70-ig (Mercado Setenta), ahol nem váltunk pénzt, mert zárva van. A pékségnél, kávézás közben, Umberto arról beszél, hogy a forradalom előtt Miramar egy zárt közép- és nagypolgári közösség volt, de azóta tele van jöttmentekkel. Mikinek az az érzése, hogy a jöttmentek főleg feketéket jelentenek.

Miramart anyagilag előnyösebbnek találjuk Vedadónál. Puha pesós kajáldát ugyan egyenlőre nem találunk (a közelben később sem), de az árak kicsit mérsékeltebbek, és főleg mindenütt ki vannak írva, azaz nem vernek át.

Este kicsit megvacsorázunk és kicsit iszogatunk a szemben lévő snackbárban, majd korán visszavonulunk.

A Miki-Karcsinak felajánlott kanapé egy nyikorgós, matrac nélküli tábori ágynak bizonyul. Miki hősiesen elfoglalja, sőt először még kényelmesnek is találja.

Dec. 3.

Miki-Karcsi szállása nem jött be. Miki forgolódik a nyikorgós tábori ágyon, ettől Karcsi mindig felébred. Majd Mikinek begörcsöl a lába, és kiköltözik a szalonba egy kanapéra, ott sikerül valamennyit aludnia, és Karcsit is békén hagyja. Reggel korán kel, és a szalonban cigizik, amíg a többiek felébrednek. Mire elkészül a reggeli, Alfredo, a háziak fia, szerez nekik újabb szállást, a csajok közelében. Meglepő, hogy a háziak egyáltalán nem küzdöttek azért, hogy maradjanak a fizetős vendégek.

Az újabb szoba ronda, kicsi, kényelmetlen, de két külön ágy van benne. Igaz, azok is kényelmetlenek, de megfelelnek. A házibácsi aprócska, sovány öregúr, úgy néz ki, mint egy filozófia- vagy történelemprofesszor. Valójában filozófia- és történelemprofesszor. A szalon igazi kultúrsokk: a falakon elsőrangú mai modern kubai festmények és grafikák. A festmények többnyire absztraktak és Mikinek nagyon tetszenek, a grafikák változatosak, szexuálisan túlfűtöttek, és Mikinek és Karcsinak egyaránt nagyon tetszenek. A szokásos biedermeier csecsebecsék persze még itt is elmaradhatatlanok. Viszont az egész lakás rossz szagú, különösen reggel, miután éjjelre hermetikusan bezárják.

Fél tízkor a csajok közül még csak Emese van fenn, így Karcsi és Miki elmennek egy nagyot sétálni. Megnézik a 5a y 26 sarkán lévő boltot, majd kubaiasan lassan sétálva és beszélgetve elindulnak nyugat felé. Egyre közelebb érnek valami szörnyűséges építményhez, ami biztosan Havanna legpocsékabb modern épületegyüttese. Ez az orosz nagykövetség. Az együttest egy rövid szárú térkeresztet formáló kb. 15-emeletes toronyépület uralja, a Nagy Testvér néz téged érzést keltve. Miki szerint a tervező tehetséges művész, mert ennyi bornírt arroganciát tehetség híján kifejezni nem lehet.

Közben lassan elérünk a 70. utcáig, és a mercadóban pénzt váltunk. Megcsodáljuk az último-rendszert: az éppen érkező megkérdezi, hogy ki volt az utolsó, majd a rákövetkezőnek bemondja, hogy ő az, és mindenki nyugodtan vár a sorára.

Mire Karcsi és Miki visszaérkeznek Umbertóhoz, a négy lány közül már kettő fenn van, és nemsokára előmászik Zsuzsika és Gabika is. Utóbbit Karcsi visszaküldi a szobájába átöltözni, mert hálóruháját, rózsaszín forró nadrág és top, illetlenül kihívónak találja. Újabb óra múlva megérkezik Kenia, majd még egy óra tökölődés után elindulunk a strandra.

Egy kis ízelítő feszes kubai időbeosztásunkból: Megbeszéltük, hogy 11-kor együtt reggelizünk a csajoknál, Kenia 12-re jön, és utána strandra megyünk. Tehát: Karcsi és Miki fél 12-kor állítanak be. Rövidesen rájövünk, hogy bunkók voltunk, Keniát is meg kell reggeliztetni. Emese és Bea már fenn vannak, megreggeliztek. Zsuzsika 12-kor kerül elő, Gabika fél 1-kor. Kenia fél 2-kor érkezik, addigra Gabika és Zsuzsika bevethető állapotba kerülnek. Varsi és Zsuzsi 2-re jönnek át, és fél 3-kor indulunk a strandra. Miután hosszan várunk a buszra, és csak a másodikra férünk fel, és az sem visz ki a jó strandra, úgy határozunk, hogy maradunk egy közelebbi, kicsit lepusztult, de kellemes helyen.

Napfürdőzés, kurkászás a homokban. Bea és Zsuzsika a vízbe is bemerészkedik, Miki, aki nem szeret napozni, többször is. Bea és Kenia hoznak finom puha pesós pizzát, úgyhogy az ebéd és vacsora is megoldódik. Miki külön örül a pizzának, mert az a székrekedés-problémát is megbízhatóan megoldja.

Már sötét van, mire visszaérünk a szállásokra. Némi zavar támad akörül, hogy hova menjünk este. Emese ragaszkodik ahhoz, hogy oda menjünk, ahol megcsodálhatja kedvenc trombitását. Végül aztán az Umberto házával szembeni snackbárba befut három táncos srác, Lemay, Orlando és egy harmadik, és nemsokára egy jó drága taxival elmegyünk egy közeli klubba, ami egész kubai utunk legpocsékabb helyének bizonyul.

Irtó hideg van a teremben, ahol inni és egy apró színpadon táncolni lehet, és láss csodát, nem lehet cigizni. Így a rosszéletű cigisek kijárnak a folyosóra, ahol annyit röhögnek, hogy helyiek és nem-cigisek is csatlakoznak, hogy részt vegyenek a mulatságban. Szinte csak mi táncolunk. Rueda-bemutatót is tartunk, valamint Miki és Gabika merengue-bemutatót, felhasználva közös számuk koreográfiáját.

A fizetés megint elrontja a hangulatot, legalábbis azokét, akiknek fizetniük kell. Karcsi, Miki és Gabika otthagyják az összes pénzüket, aztán másnap rekuperálják a maradék cehhet a többiektől.

Dec. 4.

A nap azzal telik, hogy a csajok megpróbálják kialudni magukat, egy kicsit vásárolunk, szöszmötölünk, majd délután Zsuzsika és Karcsi megbeszélik Umbertóval a következő két napra tervezett Cienfuegos - Trinidad - (esetleg) Varadero programot. Utána Bea felolvassa a csapatnak útikönyvének trinidadi fejezetét. Az estét a snackbárban töltjük evéssel és piálással, később becsatlakoznak a kubaiak.

A szállásra indulván Karcsi észreveszi az egyedül sétáló Zsuzsát. Minthogy Mikinek és Karcsinak csak egy kulcsa van, Miki is hozzájuk csapódik. Nagy lelki beszélgetés, séta a 16. utca végénél lévő kellemes tengerparti kőpados üldögélő helyhez, üldögélés. Miki kicsit feleslegesnek érzi magát, el is alszik a kőpadon, ami kifejezetten jót tesz a hátának. Karcsi és Zsuzsi közben megbeszélik az élet fontos dolgait, úgymint pasik, csajok, barátság, szerelem, gyerekek.

Dec. 5.

A taxik 7-re érkeznek, és már indulunk is (7:38). Két régi dobozos Renault kocsi, elég kényelmesek 5 embernek, de a hátsó ülésen a középső helyet érdemes váltogatni. A beszállásnál képződik egy röhögős csapat: Zsuzsi, Varsi, Zsuzsika, Karcsi, meg egy csendes csapat: Bea, Emese, Gabika, Miki. Miki javaslatát, hogy a három röhögős közül (Zs, Zs, V) az egyik jöjjön át, elvetik. De a dolognak nem lesz nagy jelentősége, mert szinte végigalusszuk a hosszú utat Trinidadig.

Két kedves idősecske sofőrünk van. Mikiékét Edynek hívják, és ő olyan kubai, aki egyáltalán nem táncol. Viszont végig mozog a vállával zenehallgatás közben. Később kiderül, hogy egyébként is mozgatja a vállát, idegbajos (de nem ideges). Meglepő, hogy az autópálya Cienfuegos előtt egyszer csak elfogy, és keskeny, zötyögős üton megyünk tovább. Kétszer állunk meg útközben 5 (ejtsd 25) percre, Cienfuegos felé félúton, és Cienfuegos külvárosában. Itt határozzuk el, hogy Cienfuegost kihagyjuk. Trinidad előtt szép tengerparton megy az út.

Aztán egyszer csak feltűnik a város, majd az óváros határán kapu fogad minket, amin csak a célforgalmat engedik be. Innen 200-éves kövezeten zötyögünk tovább a szállásig, ami az Óváros főtérétől 100 m-en belül van. Itt kapnak a csajok szállást, Varsi-Zsuzsi, Miki-Karcsi kicsit arrébb. Mindenáron be akarnak invitálni mindnyájunkat a kicsit lepukkant házba, pedig előbb lecuccolnánk.

Aztán csak bemegy az egész csapat, és lesz meglepetés. A ház belülről nemcsak hogy nem lepukkant, hanem egy kis paradicsom. Patio az emeleten, növények között, innen nyílnak a szobák, feljebb tetőterasz balancékkal. A házigazda mojitóval szolgál, a legjobbal, amit eddig ittunk, frissen szedett mentával. Napozunk, ejtőzünk, bámulunk, fotózunk.

Idővel elfoglaljuk a másik szállást is, közben megtanuljuk, hogy a kövezet nemcsak zötyögős, hanem bokatornáztató is: tudatos és józan közlekedésre nevel. A másik szállás nem olyan pazar, mint az előző, és nagy különbség van a két szoba között, lévén hogy az egyikben két széles és kemény ágy van, a másikban két keskeny és puha. A jobbikat lestoppolják Varsi-Zsuzsiék, és Miki javaslatát, hogy fájós hátára való tekintettel cseréljünk, vállvonogatva de határozottan elvetik. Szerencsére a csajok felajánlják, hogy Miki aludjon náluk egy széles és kemény ágyon, mert nekik öt ágyuk van.

Elindulunk várost nézni, amiből felelőtlen bevásárlás lesz. Egy kis, standokkal teli utcában veszünk ruhákat, hangszereket, ékszereket, ajándéktárgyakat. Alkudni lehet, inkább élvezetből, mint eredményesen; igazából a zárás előtt mennek le az árak. Legjobb a hangszervásárlás: rögtön ki is próbáljuk a clavét, maracast és güirót, a legjobb árus pedig bongón kísér minket. Többen jól kifutunk a pénzünkből, osztás-szorzás, a vége nagy kölcsönkéregetés lesz, na kitől? Karcsitól.

Lecuccolunk, majd vissza az utcára, puha pesós kaját keresni. Feszkó: Bea ragaszkodik ahhoz, hogy együtt kajáljunk, de szétesik a csapat, Varsi-Zsuzsi-Karcsi-Miki elhúz, és sms-ekkel sem sikerül összerántani a csapatot. Később kiderül, hogy miért: a Fő tér kifejezésen Karcsiék a aprócska óvárosi Fő teret, Plaza Maior, értik, a többiek az újváros fő terét, amit máshogy hívnak. Mindenesetre abszolváljuk a kajálást, utóvásárlásokkal.

Újabb lecucc, fürdés, átöltözés, smink, tökölődés, ejtőzés, és 10 felé elindulunk zenét keresni. Az első élő zenés helyet 30 m-en belül találjuk, aztán 100 m-en belül még négyet. A templom alatti lépcsős teret választjuk, ahol nagy a tömeg, és pocsék a hangosítás.

Udvariasan (ejtsd: pofátlanul) az első lépcsősorra telepszünk. Egyenlőre nincs tánc, csak egy öreg és egy fiatal kubai taszigál lapossegű külföldi nőket. A következő számra Miki és Gabi bemegy, majd a kubaiak felkérik a többi csajainkat is. Irtó nehéz a talaj: csúszós és nagyon egyenetlen, és kicsit lejtős is. Amikor kellően bemelegedünk, az énekes beszalad közénk, és sorbaállít minket a zenekar előtt. Utána a csajoknak egyenként be kell menniük a placcra szólózni. Gabiról szokás szerint nem hiszik el, hogy külföldi, és Zsuzsika is nagy elismerést arat. Utána Gabika az énekessel, Zsuzsika Mikivel despelotázik, zajos siker.

Ettől kezdve tele a placc. Sok ismerőst látunk a kongresszusról. Mikit felkéri egy német lány, tök jó vele táncolni, persze csak európaiul. A csajok válogathatnak a kubaiak közül, de nem olyan jó a felhozatal, mint Havannában. Az egyik legjobb táncos egy apró öreg pasi, a másik az énekes. A legjobb európai táncos lány megkérdezi, hogy hol lehet Budapesten bulizni. Zsuzsi, miután nagyjából kitörte a bokáját, elmegy cipőt váltani.

A téren találkozunk Balaton Zolival. Ő már két napja itt van. Javasolja a helyi strandot, a Playa Ancónt, elmondja az ottani lehetőségeket. Meghányjuk-vetjük a dolgot, aztán másnap reggel úgy határozunk, hogy ejtjük Varaderót.

A zenekar levonul, kis dizsi, majd bejön egy afro zenekar. Guaguancó. Zsuzsika noszogatja Gabit és Mikit, hogy menjenek be. Miki nem akar kötélnek állni, aztán mégis. Éppen elkezdik a vacunálást (a kubaiak jól megmosolyogják őket), amikor berobban közéjük egy kubai srác. Gabi eltűnik, Miki keresi, aztán rájön, hogy elkezdődött a műsor. Kicsit égés, de aztán mindannyian belefeledkezünk az előadásba. Először lemegy a guaguancó, több párossal. Utána orishát táncolnak: Changó (férfi, piros-fehérben), Oyá (nő, pirosban, az azonosítás nem teljesen biztos), Yémaya (nő, kékben), Ochún (nő, sárgában) és Oggún (férfi, fűszoknyában, machetével), egymás után, majd együtt. Fantasztikus. Mezítláb a bokatörő talajon, de meg sem kottyan nekik. És a számok hosszúak és nehezek. A zenekar folyamatosan nyomja vagy negyven percen keresztül, az énekes szinte levegőt sem vesz. Az Oggúnt táncoló táncos kétszer is megfenyeget valakit a késével, egészen őrültnek látszik, be van tépve; kicsit félünk tőle, örülünk, hogy egy sor elénk telepedett.

Az előadás végeztével elpilledünk, visszasétálunk a szállásra.

Dec. 6.

Miki, a széles és kemény ágyon, amit a csajok ajánlottak fel, végre egy jót aludt, először és utoljára Kubában.

A taxikat 7-re rendeltük, de minthogy nem Varaderóba megyünk, nem sietünk. Végül is ˝ 9-kor elindulunk a Playa Ancónra. Nem találjuk meg elsőre, de így is korán érkezünk.

Rögtön a strand elején ott vannak a Balaton Zoli ajánlotta katamaránok (Hobby Cat), amik kiviszik a turistákat a legközelebbi korallzátonyhoz, kb. 1 km-re. Mindannyian befizetjük a 10 dollárt (kemény pesót), kapunk uszonyokat, szemüveget és pipákat, és 2-es szélben nekivágunk a tengernek. Noha a vezetőink mondták, hogy ne vigyünk semmi cuccot, mert csak elázik, viszünk néhány törülközőt, strandlepedőt, és el is ázik minden, amint átcsapnak a hullámok a hajókon.

Hamarosan lehorgonyzunk, uszonyra-szemüvegre csatolunk, és bevetjük magunkat a vízbe. A horgonyzóhelyen 2-3 m mély, kicsit arréb ˝-2 m. Nincs sok élő ágas kőkorall, inkább csak bőrkorallok és bevonatok, de sok a színes hal, és nem félnek tőlünk. Miki, aki szemüveg nélkül nem jól lát távolra, merülget, így fél méterről megcsodálhatja a plakáthalakat. Alig tudunk betelni a látvánnyal. Gabika és Miki az egy órát folyamatosan a vízben tölti, főleg a víz alatt, néha a vezetőnk mutat nekik ezt-azt, egy nyílhalat, egy langusztát.

Amíg úszunk, az egyik katamarán visszamegy, így az elvileg max. 5-személyes hajón 9-en vitorlázunk vissza. Krajc közben a 3-as befújásokban elmerül a szél alatti test (ott ül Miki is), de a kormányos a helyén van. Ez jó buli volt!

Ettől kezdve ejtőzés, napozás. Miki eleve az árnyékban kezdi egy uva caleta (nagylevelű tengerparti cserje) alatt, később majd mindenki oda vonul. Néha jön valaki, és sört, mojitót vagy pizzát ajánl, és nem hiába. Jól élünk. Miki és Gabika kipróbálja a homokban casinózást, elég munkás. A raunde alatt Miki 10 centit merül a homokba. Néha kicsit bemegyünk a vízbe, Gabika-Emese kurkászik a parton, mint mindig. Természetesen sztárfotók is készülnek.

Fél 3-kor indulás vissza. Megállunk Trinidad határában, majd Cienfuegosban puha pesós kajavásárlásra, később egy benzinkútnál, és 9 felé érünk vissza Umbertóhoz.

Az esti búcsúbuli csendesre sikerül. Nem terveztünk semmi különöset, mert fáradtak voltunk, csak azt, hogy piálunk a közeli snackbárban, és ha lehet, táncolgatunk. Nyolc felé kitör az apagón (áramszünet), de szerencsére csak fél óráig tart. Adriék és Andiék is ránk sms-eznek, hol leszünk, aztán Andiék oda is jönnek.

De nem csak ők jönnek, hanem a kubai srácok is, köztük Carlos, részben a transzformátoráért, amit Bacuranao óta cipelünk magunkkal. Magával hozza falubelijét, Gerardót (?) is, aki táncot tanított Varsiéknak nov. 19-én. Táncolható zene sincs. Ígyhát ücsörgünk, piálgatunk, beszélgetünk, amíg egy után be nem zárt a kóceráj.

Dec. 7.

Utolsó nap.

Már korábban megbeszéltük, hogy Kenia délelőtt jön, és főz nekünk. Lemay személyében segítőt is kap. Kenia két nagy hallal jelenik meg, és azzal kezdi a főzést, hogy elmosogatja az előző napról ott maradt edényeket. Kínos. Aztán több körben bevásárolunk. Néhányan hozunk egy csomó piát is. (Az anyagi terhek ismét, immár utoljára, igen egyenlőtlenül oszlanak meg.)

Varsi és Zsuzsi elmesélik, hogy betörőt fogtak. Valami neszezést hallottak éjjel, és amikor Varsi kinézett az ablakon (az emeleten), egy fiatalembert látott az ablak mellett a párkányon állni. Egyszer már korábban is hallani véltek hasonló neszezést. Utólag megértették, miért ragaszkodott a házinénijük ahhoz, hogy éjjelre mindent zárjanak be, még a teraszra nyíló ajtóra is tegyék fel a keresztfát.

Kenia és Lemay jó hangulatban egy pazar ebédet rittyent: sült hal citrommal és füvekkel irdalva, sült csirkemell, congri, tostones, sült krupli, saláták. Először fotók, aztán csendes csámcsogás.

Kaja után, csomagolás közben, Gabi, Zsuzsika, Lemay, Miki és Varsi elmennek még utoljára egy pillantást vetni a tengerre, és a 26. utca végén, egy ház romjai között, egy fürdőző öreg párra akadnak. A lehetőségtől felbuzdulva, Miki kivételével, aki nincs megfelelően öltözve, fürödnek még egyet.

Fél hatkor jönnek a taxik. A reptéren összefut az egész csapat. Az indulás késik, és még utoljára piálunk egy kicsit (pontosabban nem is olyan nagyon kicsit). Balaton Zolitól elvesznek egy csomó szivart, amit ravaszul, hamisított számlára vett Trinidadban, mert a vámosok nem tök hülyék. Számla nélkül ugyanis csak egy nyitott doboz szivart lehet kivinni.

Dec. 8-9.

Utazás, hazaérkezés.

A repülőút csendes, kornyadozunk. Minthogy együtt csekkoltunk be, egymás mellett ülünk, ami sokkal kényelmesebb és barátságosabb, mint kifelé. Párizsban két órán keresztül dekkolunk a gépben, mert a nagy szélvihar miatt nem tudják odatolni a kolbászt. (Párizsban aznap páran meghaltak a szél okozta balesetekben.) A pesti gépre való beszállás előtti biztonsági ellenőrzésen nem engedik át havannai reptéren vásárolt piákat: ezeket fel kell adni. Minthogy késik a gépünk, ez is sikerül.

Amint megérkezünk Ferihegyre, kiderül, hogy a Havannában feladott csomagok nem érkeztek meg. Amikor másnap kihozzák, arra is rájövünk, hogy két csomagból kilopták a szivarokat, meg ezt azt.

Újra itthon. Basszus.

Lobog a zászló

kubai zászló

Kubai utak