Hogyan bolondultam meg?

2009. dec. 3

Az úgy kezdődött, hogy Tibor barátom és kollégám, Kuba-mániás, orvul adott nekem néhány kazettát kubai és salsa zenével, meg egy két más latinamerikaival. És nagyon megtetszettek. Egyre többet kértem tőle, és folyton azokat hallgattam. Amikor már volt vagy húsz kazettám, elhatároztam, hogy szépen sorban hallgatom őket, hogy legyen áttekintésem a stílusokról. A környezetemben új mániám nem okozott osztatlan elismerést. Anyám (akkoriban még együtt laktunk), egyszer megkérdezte:
— Egy számot hallgatsz folyton, vagy ugyanolyanokat?
Hm... Tíz különböző stílust öt országból. Balkáni népzenét is kedvelő barátomnak eldicsekedtem új szerzeményeimmel.
— Aha, ez is olyan kecskebaszó zene.
Teljesen férleértette. (A kecskét.)

Aztán Tibor kollégám megint támadott.
— Most intézem a kubai utat. Rendeljek neked is jegyet?
— Hát, nem is tudom. — Megvakartam a fejem. — Rendeljél.

Kubában, pontosabban Bayamóban, próbáltunk rendesen dolgozni, több-kevesebb sikerrel (áramszünet, benzinhiány, régi, rossz műszerek, stb.). És hát bersze buliztunk, ha csak lehetett. Eleinte a kollégák szervezték a bulikat, házibulit a szállásunkon, és intézeti bulikat, amik szakszervezeti üléssel kezdődtek, nyilvánvalóan ürügyként. Később mi is szerveztünk bulikat, házibulikat, és egyszer intézetit is, tudományos ülés ürügyén. A bulikon volt zene, és sokan táncoltak, bár korántsem mindenki, és azok se mind jól, de a táncos csajok között a legtöbben eszméletlen szépen mozogtak. Persze, hogy akartam táncolni én is, és persze nem tudtam. Valamit próbáltam, és a kollégák ezt ígéretesnek tekintették, mondták, hogy mehetek rumbába a feketékhez.

Amikor Jorge kollégánk itt volt Budapesten, megkértem, hogy tanítsa meg az alaplépéseket. Ettől kezdve népszerű táncos lettem a kubai kollégák körében. Ehhez az is hozzájárult, hogy nemigen találkoztak olyan külföldivel, aki tudott volna rendesen táncolni. Azóta ez nyilván megváltozott. Akkoriban, 92-95-ben, nem volt tele a világ salsa-tanfolyamokkal.

Az autentikus környezetben való tanulásnak megvannak a maga előnyei. Nem figurákat tanítanak, nem is igen tudnak figurákat, csak a város legjobb táncosai egy-kettőt. Lépéseket tanítanak, meg mozdulatokat. És főleg azt, hogy mikor mit kell táncolni. Az elején összefogózva. Aztán guapeiát. Mikor kezdődik a szóló? Hogyan lehet elintézni, hogy a végén legyen despelota?

95 után, amikor véget értek a kubai utak, Szegedre jártunk le Tiborral a Szabados Laciék szervezte bulikra. Lassan megszerettem a nemzetközi salsát, azaz a nem kubait is (azóta újra szinte csak a kubai son és timba tetszik). Jókat táncoltunk, buliztunk. Pesten csak a Trocaderóban volt néha latin zene, főleg discós. Az ottani csajok a külföldiekre hajtottak, csak egy-két latin lánnyal tudtam táncolni, igaz, velük jót, mielőtt ráhajtottak a reménybeli kuncsaftra. A nagyon ritka Latin Combós bulik jobbak voltak, ott mindig akadt egy-két jó táncpartner.

Amikor beindult a Kaméleon, azt hittem, jobb lesz a helyzet, de nem. Mindig kellett vinni táncpartnert. Az ottani csajok ugyan jól táncoltak, de ők már tánciskolában tanultak. Várták a figurákat, nem tudtak mit kezdeni a szólókkal, és hírét sem hallották a despelotának. A külföldiek viszont azt hitték, hogy külföldi vagyok, vagy legalábbis Amerikában tanultam meg táncolni. Ez jól esett, de még jobban esett volna, ha többet táncolhatok. Úgyhogy elhatároztam, hogy elmegyek tánciskolába, és tanulok figurákat.

Az első kísérlet rövidnek bizonyult, mert akkori barátnőmmel nem sokkal azután összevesztem, hogy lementünk az Oktogonba Endréhez meg Andihoz. Mindenesetre jókat mulattam azon, amiket Andi mondott a salsáról, meg a kubai életérzésről.

Aztán egy év szünet után, 2004-ben foytattam. Kubai tanárokat kerestem, és szerencsére megtaláltam Josét, Lilit és Nayit, Antonióval megspékelve, a Salsa Tropicalban. Végre éreztem, hogy itt a helyem. A középhaladóban kezdtem, és három hónap után már a haladóban folytattam. Akkoriban nem kéthavonta került tovább a tanuló, sokkal kisebb volt a lemorzsolódás, mint ma. A csajok jó része, különösen a jobb táncosok, nagyon undokok voltak, mert nem úgy táncoltam, mint amit megszoktak a fiúktól. Hanem jobban, de ők ezt nem tudták.

Azért voltak, akik kezdettől fogva elfogadtak, főleg azok, akik benne voltak a tánccspatban, vagy nemsokára bekerültek. Hajni, Zsuzsa, Anna, Adrien, Gabika, és Klári, első táncpartnerem versenyen. Ettől kezdve hetente lejártam buliba. Majd hetente két buliba, majd háromba. És ez azóta is így megy.

Miután Lili kivált a Salsa Tropicalból, fél év múlva követtem őt, meg persze a csajokat a Salsa La Cubanába. Horváth Gabikával versenyeztünk, és elkezdünk Melkvi Zsuzsival hármasban tanítani, aztán átmentem a La Cubanából kivált Domonkos Zsuzsáékhoz a Salsa Con Timbába, de megmaradt a kapcsolatom a La Cubanával is. Azóta a Salsa Con Timbából eljött Domonkos Zsuzsa, Palles Peti és Szűcs Zsombor, és most őket erősítem a SalsaProban. Közben Melkvi Zsuzsival is együttműködöm a Bailacubában (aminek én javasoltam a nevét, mikor még együtt tanítottunk).

És 2006-tól közben jöttek a Cubamemuchók meg a workshopok meg a vendégtanárok. Egy szint fölött kubaiaktól is kell tanulni. Így nem éri az amatőr táncost az a baleset, hogy elszáll a saját kiválóságától.

A workshopok egyik fő előnye, hogy kitárul a horizontom. Nem csak casino van, hanem rumba, son, afro, changüí, meg annyi más. Lehet csemegézni.

Egyszer majd talán kigyógyulok a bolondgágból. Ha megérem.

Lajos barátom egyszer elment pszichológushoz egy kellementlen problémával.
— Gyógyíts ki ebből a bolondériámból. — mondta neki — De a többiből ne!